Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
és béke, a forradalmi fellendülés döntő szakaszában, 1917—1918-ban „első kézből” eredő forrásokat bocsátott rendelkezésre olvasóinak az idők legnagyobb horderejű eseményéről, az előttük zajló Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. A könyvtár régi nyilvántartása szerint a központi gyűjteményben megvolt többek között a Soziale Revolution című szovjetoroszországi kiadvány, azonban ez elveszett az idők során. De ma is a gyűjteményben, annak legbecsesebb ritkaságai között őrzik a bolsevikok egy időszaki kiadványát, a Bote der Russischen Revolution című Svédországban (Stockholm) 1917. szeptember 15-én indított 1917. november 28-ig megjelent németnyelvű bolsevik közlönyt, amelynek összesen 11 száma egybe van kötve. Az egykori olvasók által nyomon követhették a Kerenszkij-féle szociálforradalmár-mensevik kormány által az 1917 júliusi tüntetéskor végrehajtott tömegmészárlás részleteit, megismerhették az illegalitásba vonult Lenin leleplezéseit az ellene indított per és pártja ellen emelt vádak alaptalanságáról, az orosz proletárforradalmat közvetlenül megelőző napok drámai eseményeit és az első bolsevik beszámolókat 1917 november 7. lefolyásáról. Oldalakon át sorolhatnánk a fővárosi könyvtár egykorú szerzeményezési jegyzékeiből a következetesen pacifista, forradalmi internacionalista szerzők műveit. Kiegészítésül még néhány példa: a gyűjtemény használói megismerhették nemcsak Romain Rolland háborúellenes felhívásait, hanem a Rolland körüli rágalomhadjárattal hadakozó írásokat is (Charles Baudoin: Romain Rolland calomnié, Henry Guil- beaux: Pour Romain Rolland stb.). Az egykori könyvtári pecsétek tanulsága szerint 1917—1918-ban tucatnyi kölcsönző kezében fordult meg Marcelle Capy Une voix de femme című pacifista könyve, amelyet előzőleg a francia cenzúra alaposan kizsigerelt. (A szöveg között lépten-nyomon beleütköztünk a „coupé par la censure” feliratú, a francia cenzúra által törölt üres oldalakba). A nemzetközi munkásmozgalom helyzete iránt érdeklődők hozzájuthattak a Liebknecht—Luxemburg—Mehring-féle internacionalista csoporthoz csatlakozó Julian Borckhardt háborúellenes írásaihoz, az általa szerkesztett „Lichtstrahlen” füzetsorozat egyes darabjaihoz. Beérkeztek,ha néha késedelmesen is, a háborúellenes álláspontra helyezkedett angol Independent Labour Party folyóiratának, a londoni Socialist Reviewnek számai, az angol munkásmozgalom egyes kiemelkedő vezetőinek mint az 1915-ben elhunyt James Keir Hardienak, James Bruce Glasiernek írásai, az 1914-ben még önálló utat járó Trockij- nak Zürichben két hónappal a háború kitörése után németül kiadott röpirata, a Der Krieg und die Internationale. A könyvtár, pontosabban annak szociológiai központja külföldi beszerzését tehát a nemzetközi viszonyokban tájékozottságot jelző, szakavatott kezekkel irányították, oly módon, hogy a beérkező anyag valóban hozzásegítette az igazságot kereső közönséget a bonyolult helyzet áttekintéséhez, ahhoz, hogy a háborút ellenzők kezdetben még kicsiny táborának fellépéséről is tudomást szerezzen Egyes esetekben a külföldi források segítették a magyar viszonyokban való eligazodást. Ezekből értesülhettek a kortársak, hogy az első ájultság után nálunk is hallatták szavukat a háborút elítélő értelmiségiek. Babits Mihály a Nyugatnak szánt, de a cenzúra által törölt Fortissimo című versét, emellett egy sor magyar szerző, Karinthy, Bíró Lajos, Keleti Artur háborúellenes írásait a svájci Le Plus Grand Monde című lapban olvashatta csokorba kötve a könyvtár használója, ha franciául tudott. A Demain című folyóirat Les poètes hongrois et la guerre címen Lovag Ádám tollából közölt szemlét és szemelvényeket a bontakozó magyar pacifista költészetről (Ady, Juhász Gyula, Dutka Ákos, Kosztolányi, a szociáldemokrata Benjámin Béla, Peterdi Andor és mások verseiből). A müncheni Forum betiltása előtti utolsó számában Szép Ernőnek az írói társadalmat megcsúfoló, háborús uszító D’Annunziohoz intézett gyilkos szatíráját közölte német fordításban. A fővárosi könyvtár tervszerű békepropagandát folytatott. Dienes László a Könyvtári Szemlében „A könyvtárak és békemozgalom” címen1 kimondta, hogy „Antimilitarista propagandát folytatni jelenleg kétségtelenül nem szabad” —, de „olyan intézménynek, amely mindenféle nyelvű könyvekkel rendelkezvén a világ minden népe felől nyújt felvilágosítást” — kötelessége a népek közötti barátságot előmozdítani és hangoztatta, hogy „a könyvtárosoknak létérdeke a békemozgalom”, „a könyvtár teljesen a béke szolgálatában áll”, a jól felszerelt könyvtár „ellensúlyozza az újságok káros hatását”. A könyvtárosnak kötelessége elősegíteni a békeharcos irodalom terjesztését, példaképül állítani a békemozgalom hőseit, bibliográfiák, előadások útján is, sőt a béke eszméjét „bele kell vinnie a gyermekek mesedélutánjaiba” is. A békeharcos irodalom és általában a béke eszméje propagálásában a fővárosi könyvtár baloldali munkatársai maguk mutattak példát javarészt ellenzéki kiadványok hasábjain. A legnagyobb erkölcsi súllyal az intézmény igazgatója, Szabó Ervin léphetett és lépett is fel a háború ellen. Mint hatalmas tárgyi tudással rendelkező marxista történész és szociológus, megvesztegethetetlen jellem, már Európa-szerte ismert, számontartott könyvtári szakember és szocialista teoretikus, széles értelmiségi és munkáskörök előtt nagy tekintéllyel rendelkezett. Tekintélyét sokszorosan meghatványozta a háború évei alatt, hogy a magyar munkásmozgalom jelentékeny képviselői közül, 1 Könyvtári Szemle 1915. 94. old. 173
