Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
„A forradalom melegágya” (1916-1919)
„A FORRADALOM MELEGÁGYA“ (1916—1919) A fővárosi könyvtár az első világháború idején és közvetlenül utána, az 1919-es magyar proletárforradalom előestéjén, eredeti feladatának betöltésén kívül kultúrális intézménynél teljességgel szokatlan, ám akkori nemzeti históriánk szempontjából igen jelentős funkciót teljesített. Előbb a legális eszközökkel folytatott békeharc, majd 1917—1918-ban az illegális forradalmi antimilitarista szervezkedés egyik fellegvára lett. 1919 február—márciusban, amikor az alig néhány hónapos múltra visszatekintő Kommunisták Magyarországi Pártját története során először kergették illegalitásba, fosztották meg vezetőitől, a fővárosi könyvtár a föld alatt újjászervezkedő forradalmi párt konspirativ központjaként szolgált. Az intézmény kimagasló politikai szereplése egyedül áll a könyvtárak históriájában, és nem szorul bizonyításra, hogy ez is része a gyűjtemény történetének, sőt legszebb lapjaira tartozik. Sajnos, objektív akadályok miatt, ma már csak nagy vonalakban lehet rekonstruálni az események láncolatát. Részben illegális’ tevékenységről volt szó, amelynek nyomait a maga idején igyekeztek eltüntetni a résztvevők. Illegális dokumentumok alig maradtak, ezeknél többet árulnak el az egykorú, 1916—1918-as reakciós sajtó támadásai a fővárosi könyvtár, mint a forradalmi antimilitarizmus, vagy ahogy egyesek emlegették, az „anarchizmus”, „államfelforgatás” központja ellen. Ezek a sajtókirohanások és az intézmény ellen 1918 szeptemberétől indított hatósági, rendőri, ügyészi stb. vizsgálat aktái is csak nagyon kevés tényanyagot tartalmaztak, mert a mozgalom aktív tagjai jól leplezték működésüket. Csupán az 1919-es Tanácsköztársaság alatt beszélhettek nyíltan a történtekről, de a 133 napos fennállása után elbukott első magyar munkáshatalom harcai idején nem volt lehetőség emlékiratok készítésére. A könyvtárban folytatott politikai munka egyik részvevője, Dienes László azonban annyit mégis megírhatott, hogy „Nem véletlen s nem személyes hajsza az, amiben évek hosszú sora óta részesült legmodernebb könyvtárunk, a Szabó Ervin könyvtár, amelyet nemcsak nagynevű alapítója miatt tartott a burzsoázia, és pedig joggal, az eljövendő forradalom fő melegágyának.”1 Az 1919 augusztusában felülkerekedett ellenforradalom idején nagyon is számontartották Dienes proletárforradalom alatti megnyilatkozását. A fehér terror sajtójában, a fővárosi könyvtár és akkor már üldözött baloldali munkatársai elleni vádaskodásokban nem egyszer nevezték az intézményt, ezúttal már ellenséges éllel, az 1918—1919-es forradalmak melegágyának, de ők sem tudták ezt sok konkrétummal alátámasztani. A fővárosi könyvtár és munkatársai békeharcos, majd forradalmi szerepéről egykorú források, utólag felszínre került dokumentumok, és évekkel — évtizedekkel később közreadott emlékezések, végül a felszabadulás utáni történetkutatás egyes eredményeire támaszkodva alkothatunk képet. KÖNYVTÁR A HÁBORÚ ELLEN A fővárosi könyvtár vezetőinek a hivatalos és nem hivatalos szakmai kiadványokban közölt egykorú megnyilatkozásai és a könyvtár 1914—1918-as működésére vonatkozó számos adat egybehangzóan bizonyítja, hogy ez az intézmény úgyszólván kezdettől fogva a legális keretek között lehetséges békepropaganda fóruma volt. A könyvtár életét irányító vezetőség háborúellenes szemlélete a gyűjtemény működéséről évente nyomtatásban kiadott jelentésekből is előtűnik. Az első, a még csak részben háborús 1914-es évről közreadott visszapillantásban (1915 márciusában készült) egyelőre csak abban jutott kifejezésre a háború elutasítása, hogy benne egyfelől a hivatalos életben akkor íratlan erkölcsi szabálynak tekintett harci lelkese1 Vörös Újság 1919. május 4. 170
