Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)

Előtörténet

Szüksége â végleges raktározáshoz, hogy á gyűjtemény áttekinthető elhelyezést nyerjen. Arról, hogy teljesítette-e a tanács Toldy kérését, vagy nem, nincs adatunk, de kötegnyi feljegyzés maradt fenn a város egy másirányú kötelezettségéről : a Frank-Könyvtár rendezését és tisztántartását ellátó egyetemi-könyvtári raktáros, névszerint Dobocsányi Ignác szolgálatainak havonkénti díjazásáról.

Volt már tehát a városnak „tiszteletbeli könyvtárosa” Toldy Ferenc személyében, sőt fizetett könyvtárkezelője is, csak éppen a könyvtár volt gyakorlatilag a másé.

Ami az Egyetemi Könyvtárt illeti, a maga részéről betartotta az 1858-as megállapodást: a nála letéte- ményezett könyvhalmazból élő könyvtárat teremtett és nem feledkezett meg arról, hogy csak ideiglenesen bocsátották azt rendelkezésére. Példa erre a könyvtár egyik őrének, Márki Józsefnek 1865-ben megjelent, „Címmutató a M. Kir. Egyetem s Pest város könyvtárának. .. jogi és állami összes műveihez” című bibliográfiája. — Ez, mint látjuk, már címlapján is hangsúlyozza, hogy a város könyvtárát idegen állománynak tekintették. A könyvecske előszavában pedig a következőket olvashatjuk:

„Nemcsak egyetemi könyvek címjegyzékét, hanem a dicső emlékezetű m. kir. egyetemi volt jogtanár Frank Ignác Pest városának hagyományozott s jelenleg az egyetemi könyvekkel a roppant, de már kissé rokkant templomszerű teremben elhelyezett körülbelül 14 ezer kötetre menő mindnek idevonatkozó címtartalmát is magokban foglalják”.

A címjegyzék, mely 93—111, majd ennek folytatása, az 1869-ben kiadott 2. füzet 113—156. lapjain sorolja fel a Frank-Könyvtár jogi és államtudományi állományát, az idézet szerint „mindet”, újabb, a levéltári jegyzéknél könnyebben áttekinthető, mert szakrendi tájékoztatás a Frank hagyatékról, pontosabban annak egy részéről.

Ami meglepő: a szakbibliográfia mindössze kereken 2000 jogi művet sorol fel a Frank-Könyvtár állományából és ezt maximálisan 4000—5000 kötetre becsülhetjük. Ha elfogadjuk, amit Márki József állított, hogy a jegyzék a Frank-Könyvtár jogi anyagát teljesen kimerítette, azt a következtetést kell levonnunk, hogy Frank Ignác 14 000 kötetes könyvtárának legfeljebb 30—35%-a volt szigorúan vett jogi és államtudományi anyag, 65—70%-a, azaz kereken 9000—10 000 kötet viszont nem. Ez újabb érv amellett, hogy a Frank-Könyvtár zöme nagyrészt megfelelt annak a célnak, amelyre egykori tulajdonosa szánta.

A hatvanas évek végén — a hetvenes évek elején már sokakban érlelődött a gondolat: elérkezett az ideje, hogy a Frank-könyvtárra, mint alapra építve megteremtsék végre a magyar főváros korszerű könyvtárát.

E fordulatban szerepet játszott az a körülmény, hogy az 1867-es kiegyezés politikailag, gazdaságilag és kulturálisan egyaránt a fejlődés viszonylag kedvezőbb távlatait nyitotta meg. A kezdeményezésekben része volt annak, hogy a hatvanas évek végéig már nálunk is sokan tudomást szereztek a nyugati városok nyilvános könyvtárak építését célzó mozgalmairól. A polgárság egyes szélesebb látókörű képviselőire ösztönzően hatottak a fokozatosan szervezett erővé fejlődő munkásság önálló művelődési törekvései is, amelyeket a burzsoázia veszedelmesnek tartott, maga akart irányítani.

A felsorolt tényezők összhatásának tulajdonítható, hogy a kiegyezést követően több oldalról is sürgették egy fővárosi könyvtár megteremtését. Javaslatok, tervek készültek ez ügyben és noha a holt aktákban rögzített kísérletek végül is meddőnek bizonyultak, röviden mégis szólnunk kell róluk, mert ezek a próbálkozások is az intézmény előtörténetébe tartoznak s mert a tervezetekben nem egyszer néhány előremutató, históriailag értékes gondolattal találkozhatunk.

A fővárosi könyvtár problémája a kiegyezést követően először az „alkotmányos élet helyreállításá”- val kapcsolatos intézkedések miatt merült fel Pest város vezetősége körében. Az „alkotmányos élet helyre- állítása”, (tudjuk: ez a frázis a felére kiegyező magyar uralkodóosztályok előjogainak helyreállítását és megszilárdítását fedte), a régi törvények újra életbeléptetését eredményezte. 1867-ben ismét életbelépett az 1847/1848-as országgyűlés által hozott XVIII. törvénycikk, röviden: a sajtótörvény, amely többek között a nyomdák által a hatóságoknak megküldendő kötelespéldányokról (egy-egy nyomdatermékből két példány) intézkedett. E köteles példányokat elsősorban az esetleges sajtóvétségi perek dokumentumaiként kellett a nyomdáknak beszolgáltatni.

A köteles példányos törvény végrehajtására vonatkozó 1867. július 17-i igazságügyminiszteri rendelettel Pest város törvényhatósága 1867. július 31-i közgyűlése foglalkozott és úgy döntött, hogy a köteles példányok egyikét rendszeresen a városi közvádlónak (később : városi ügyész) küldeti meg, azzal az utasítással, hogy a közvádló a vétség szempontjából elévülő nyomdatermékeket 6—6 havonként összegyűjtve utólag szolgáltassa be a városi hatóságnak, (a második köteles példányt egyenesen az ezek gyűjtésére kijelölt Nemzeti Múzeumi könyvtárba küldték a nyomdák).

„Mi történjék a közvádlótól a hatóságokhoz visszaérkező nyomtatványokkal ?” — merült fel a köz14