Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
a könyvtár is gyors fejlődésnek indult. A 45 személyre berendezett olvasóterem, mely a Károlyi-utcai épület földszintjén, a belépőtől bal kéz felé esett, ezúttal is kicsinynek bizonyult, ugyanúgy a középen felállított kölcsönzőtől jobb kézre levő 50 személyes gyermekolvasó. A korábban átadott fiókokhoz hasonlóan itt is jelenteni kellett: „Vannak órák, amikor az olvasók hosszabb ideig kénytelenek a folyosón várni”,1 a többi gyűjteménnyel szemben tehát annyi volt a központban elhelyezett fiókkönyvtár előnye, hogy nem az utcán álldogáltak a kiszorultak. A fiók nyitvatartásának első, nem egészen öt hónapja alatt, 1914 végéig több mint 40 000 kötetet adott olvasói kezébe. Akárcsak a többi fiókban, az 1. számú könyvtárban is a gyermekek tették ki az olvasók zömét. Szabó Ervin pedig a könyvtári munka sikerének egyik legfőbb zálogát a gyermekolvasók megnyerésében látta, ezt a szemléletet tükrözik alábbi sorai: „Az egyszerű vonalú bútorok ügyes, gömbölyű formája, meleg színhatásánál fogva is esztétikai érzést keltő piros színe szép összhangban van a padlót, az asztallapokat... borító sötétzöld linóleummal, melyet ragyogó rézpántok szorítanak le. A falakon érdekes képek: mesejelenetek, sziluettek, gyermekeknek szemmel láthatóan igen tetsző Hildebrand és Diefenbach képek. Ablak sarkában virág... sok napfény. Minden lemosható. Mindenütt csín és tisztaság. Itt gyermek csak jól érezheti magát.2 — szemlélődött jóleső elégedettséggel a könyvtár igazgatója. Az intézmény hatalmas látogatottsága a munka folytatására ösztönözte Szabó Ervint. Az olvasóforgalomról szólva ezt hangoztatta: „a számok is megerősítenek abban a meggyőződésünkben, hogy a könyvtárnak nem lehet fontosabb és nemesebb föladata, mint a kölcsönzésnek minden módon való megkönnyítése. Kiváltképen arról vagyunk meggyőződve, hogy a gyermekeknek szabad olvasáshoz való szoktatása fogja idővel a legjobb gyümölcsöket teremni. — Már az első évben, a fiókok összes forgalmából... 56,1% a gyermekekre esett. Budapesti városi viszonyokhoz képest... bízvást mondhatjuk, hogy... csak most kezdett a budapesti gyermek egyáltalán olvasni. És aki nemcsak a számokat látja, hanem látta magukat a gyermekeket is, milyen csillogó szemmel tolongtak kis olvasószobájukban és mily állhatatosan tartottak ki olvasmányaik mellett, az egyet fog velünk érteni.3 Szabó Ervinnek ezek a mélységes demokratizmust tükröző szavai sok tekintetben emlékeztetnek Leninnek a könyvtárak feladatairól írt 1913-as megállapítására, amely szerint a könyvtárak igazi „büszkesége és dicsősége” csakis abban állhat, hogy „milyen széles körben forognak a könyvek a nép között, hány új olvasót tudnak bevonni, milyen gyorsan tudnak kielégíteni bármely igénylőt, hány könyvet adnak ki otthoni olvasásra, hány gyereket vontak be a könyvtár használatába”.4 1 A Budapesti Városi Nyilvános Könyvtár Értesítője 1915. p. 34. 2 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1915. p. 123. 3 A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1915. p. 19. 4 Krupszkája: Lenin a könyvtárakról. 1953. p. 35—36. 144
