Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
Figyelmet érdemelnek az eddig csak a fővárosi könyvtár központjában alkalmazott könnyítések a beiratkozásnál: a főbérleti lakással rendelkezők minden további eljárás nélkül, a könyvtár szabályainak betartására vonatkozó kötelezvény aláírása ellenében megkapták a kölcsönzőjegyet, mások jótállási lapot töltöttek ki, amelyet levélben küldtek el a jótállónak. Az aláírt jótállási lappal jelentkező olvasó azután ugyanúgy akadály nélkül vehette igénybe a könyvtárat, mint a főbérleti lakással rendelkezők. Gyermekeknél az iskola jótállásával is beérték. Bevezették a sűrűn keresett könyvekre az előjegyzési rendszert: a könyv beérkezése után automatikusan kapott értesítést az előjegyző arról, hogy az őt érdeklő munka beérkezett, rendelkezésére áll. Rendszeresítették a könyvtárközi kölcsönzést: ha valamelyik fiókban nem volt meg egy keresett mű, azt a központból, illetve a központ mellett elhelyezett 1. sz. mintaraktár anyagából kérésre kiküldték. Rendkívül leegyszerűsítette, szinte futószalag-szerűvé tette az ügymenetet a különböző nyomtatványtípusok bevezetése. A nyomtatványok megtervezéséhez kikérték a nagyüzemi termelés egyszerűsítésének problémáival foglalkozó világhírű német tudós, Wilhelm Ostwald véleményét (a könyvtár irattára számos dokumentumot őrzött meg az Ostwalddal folytatott levélváltásból)1, amellett ezúttal is alkalmazták a német Walter Hofmannak, a nálunk először 1911-ben a Népház könyvtárában bevezetett kölcsönzőkártya- és könyvkártya-rendszerét. Az ismeretterjesztő könyveket sárga, a szépirodalmiakat fehér, az ifjúsági anyagot zöld színű kártyákkal szerelték fel. A könyvek fedőlapjának bal alsó sarkába ragasztották a háromszögletű „tasak”-ot, amelyben a kártyákat helyezték el. A tasak külső részén rovatok voltak, ezekbe az olvasót emlékeztető lejárati dátumot pecsételték. Ugyanezt beütötték a kölcsönzőkártyába. Az adminisztráció egyszerűsítését szolgálta, hogy a két korona összegben megszabott évi kölcsönzési díjról, a beírás 10 filléres díjáról az összeget feltüntető bélyegeket készítettek, a könyvtárost így felmentették a nyugta-írás alól; egyszerűen letépte a megfelelő blokkból a beszedett díjat feltüntető bélyeget és átadta az olvasónak. A forgalom megoszlásáról vezetett statisztikának igen nagy jelentőséget tulajdonítottak.A statisztika vezetését ugyancsak rendkívül megkönnyítették azzal, hogy kész címszavakat tartalmazó kis lapokat nyomattak, amelyen egyszerű ceruzarovással kellett csak jelölni a „Felnőtt”, „Ifjúsági”,„Szépirodalom”, „Hangjegy” szavakat, illetve a 0-tól a 9-ig terjedő számok közül (melyek a decimális rendszer nyelvén fejezték ki a tudományok egy-egy főszakát) pl. annak az ismeretterjesztő műnek a szakját, amely kölcsönzésre került. A gyakorlatban pl. így festett a dolog: ha egy 13 éves tanuló kölcsönzött egy útleírást, két szépirodalmi művet és egy kottát, a statisztikai űrlapon aláhúzták az „Ifjúsági” szót, továbbá az útleírásokat is magábafoglaló „9” szakszámot, majd két vonással a „Szépirodalmi” szót, egy vonással a „Hangjegy” megjelölést. Nagyobb méretű nyomtatott lapra kellett rávezetni a havi pénzforgalmat, illetve az olvasóforgalom összesített számait. Nyomtatásban csak az első világháború kitörését követően (1915-ben) adhatták ki Madzsar harmadik fontos munkáját. „A fiókkönyvtárak szabályzata” címen. Ezt beiratkozáskor minden olvasónak meg kellett vásárolnia a csekély 2 filléres önköltségi áron. A nyolcadrét alakú 7 lapos füzetecske első fejezete „Az olvasóterem használatá”-t ismertette. Ennek bevezető mondata: „Az olvasóteremben mindenki olvashatja úgy a kézikönyvtárban, mint a raktárban elhelyezett könyveket...” A megkötöttségek, mint a központi gyűjtemény használatánál, a fiókokban is minimálisak voltak (a könyveket csak tiszta kézzel lehet igénybevenni, a hangos beszélgetés, dohányzás, köpködés tilos. E szabályok megsértése esetén az olvasó „legfeljebb 4 heti időre” kizárható, de a határozat ellen „a könyvtárigazgatóhoz föllebezhet”). A kölcsönzésre vonatkozóan az „Ügyrend”-ben felsorolt szabályokat közölték egyszerű, közérthető nyelven az olvasóval. A kölcsöndíj havi 20 fillér, évi 2 korona volt, de a tanulókat és fővárosi alkalmazottakat is felmentették a díjfizetés alól. A tanulóknak az iskola vezetőségétől kellett ajánlást hozniuk. Egyszerre legfeljebb két művet kölcsönöztek, két hétre, a keresett szépirodalmi újdonságokat csak egy hétre, az iskolai szünetben vidékre távozók 4 szépirodalmi és 4 ismeretterjesztő művet vehettek ki nyolc hétre. A hosszabbítás-, az előjegyzés módját és a késedelmes kölcsönzők intését ismertették a továbbiak, külön pontban kiemelve, hogy tanulóknak az első intésnél nem kell büntetést fizetniük. A szabályzat 35. pontja tájékoztatta az olvasót arról, hogy az egyes fiókok állományából hiányzó könyveket, vagy kottákat a könyvtár központjában levő raktárból lehet külön kérőlappal kölcsönözni, a kért könyvet legkésőbb három nap múlva bocsátják rendelkezésére. A 36. pont a „Kivánatkönyv”-re, az utolsó pedig a „Panaszkönyv”-re irányította a használók figyelmét. 1 Irattár. Külföldi levelezés. 1910—1914. 134
