Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
a szűkre szabott feltételek ellenére úttörő lett azáltal, hogy elsőként javasolta tömegkönyvtárak szervezőinek Marx, Engels, Bebel, Kautsky, Kropotkin, Vandervelde és más forradalmi szocialista, szociáldemokrata vagy reformista, revizionista ideológusok munkáit, továbbá a haladó társadalom és természettudomány olyan reprezentánsainak műveit, mint Darwin, Heckei, Bölsche, Forel, Ostwald és a magyar forradalmi, szociáldemokrata, illetve haladó polgári szerzők közül Szabó Ervin, Varga Jenő, Bolgár Elek, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Jászai Samu, Dániel Arnold, Tarczai Lajos, Batthyány Ervin, Madzsar József, Pikier Gyula, Jászi Oszkár, Somló Bódog, Braun Róbert, Szende Pál, Harkányi Ede és a baloldali értelmiség számos más tagjának írásait. Az egyházi és vallásos irodalom keretein belül felhívta a figyelmet Rubin László, Harkányi Ede, emellett a német protestáns egyháztörténész, Adolf Harnack könyveire, melyek a maguk idejében a bigottságot tűzön-vízen védelmező katholikus egyház dühödt reakcióját váltották ki. A címgyűjtemény szépirodalmi részében az álszent, klerikális és burzsoá körök által megbélyegzett, indexre helyezett Zola 15 kötettel kapott helyet, Ady Endre csaknem összes addig megjelent verseskötetével, számszerint 7-tel, Kaffka Margit ugyancsak összes addig kiadott munkájával. Gazdagon volt képviselve az orosz irodalom, 12 Gorkij-kötet mellett 11 Tolsztoj, 11 Turgenyev, Csehov, Gogoly, Dosztojevszkij és a többiek nagyszámú prózai írással. A magyar proletárirodalom úttörői közül Révész Béla, Barta Lajos, a nyugatiak részéről Hauptmann, Heyermans és hasonlók. Az ifjúsági irodalomjegyzékében a „Vallás és erkölcstan” címszó alatt öt tétel: Benedek Elek „Testamentum”-a, Hock János Jézus élete, a Jézus csodái című 62 oldalas füzet, Kölcsey Parainesise és Mantegazza egy könyve, ezzel szemben 18 munka a „Természettudomány és technika” c. fejezetben, 25 az „Útleírások” részben, kereken 200 az életrajzok listáján. A katalógus persze, távolról sem volt hibátlan. Az adottságok szemmel tartásával azt ugyan nem lehetett kifogásolni, hogy egyes tudományágakban a burzsoá-reakciós szerzők írásai túlsúlyba kerültek, hiszen az akkori könyvtermésben nem nyílt lehetőség arra, hogy a mércét túl magasra emeljék. Ezt a körülményt a „Bevezetés” különösen hangsúlyozta. Egyébként a konzervatív szerzők válogatását illetően igényességről tanúskodik a katalógus. De joggal hibáztathatjuk a szerkesztőt, mert a felnőtt olvasók ismeretterjesztő anyagában a tudományossággal összeférhetetlen spiritiszta nyomdatermékek közül is felvett kettőt. Problematikus, az is, vájjon helyes volt-e akár két regénnyel is szerepeltetni a szépirodalmi részben a sekélyes Marlittot. A népszerű detektívregényíró, Conan Doyle egész sor munkával került fel a listára, ez is vitás értékű eljárás, bár a „Conan Doyle-kérdés” még napjainkban sem jutott nyugvópontra. A Mintajegyzék nemcsak tartalmában, hanem felépítésében is teljesen újszerű volt. Az ismeretterjesztő anyagot, a tizedes osztályozás, a szépirodalmit műfajok (próza, költemények, színművek) szerint tagolták, a katalógus használhatóságát rendkívül megkönnyítette a közös „Név-, cím és tárgymutató”, amelynek segítségével többek között cím szerint is meg lehetett találni egy-egy keresett szépirodalmi munkát. A „Mintajegyzék” alapján összeállított törzsállomány évtizedekre szólóan meghatározta a fővárosi könyvtár fiókhálózatának „profil”-ját. Természetes, hogy az 1913 őszén lezárt katalógus a jövendő könyvtermés válogatásához nem adhatott útmutatást, de 1919-ig a Madzsar-féle Mintajegyzék elveinek megfelelően folytatták a közművelődési könyvtárak gyarapítását. 1919 augusztusától azonban már tűzzel- vassal irtották a fiókkönyvtárak forradalmi anyagát, ilyent 1945-ig egyáltalában nem és haladó műveket is csak erős szelekcióval szereztek be, ezzel szemben nagy példányszámban terhelték meg a fiókokat az ellenforradalmi könyvtárpolitika szellemének megfelelő művekkel. Ennek ellenére az 1913—1919 között kiépített állomány egy része átvészelte az ellenforradalom negyedszázadát. A fővárosi könyvtár fiókhálózata többek között ezért tarthatta meg vonzerejét a budapesti olvasóközönség előtt még 1919 után is. A könyvállomány rendkívül gondos, igényes összeállítása önmagában is vonzerőt gyakorolhatott az olvasóközönségre, de ezt még jobban növelte, hogy ugyanolyan igényességgel szervezték meg a fiókhálózat ügymenetét és olvasószolgálatát. Mindkét esetben tanulmányozták és a sajátos budapesti viszonyoknak megfelelően alkalmazták az akkor legfejlettebb angolszász public library-rendszer és más modern külföldi könyvtárak legjobb technikai eredményeit. Madzsar Józsefet az ügy érdekében külföldi tanulmányútra is küldték és ő „Angol és német nyilvános könyvtárak” címen a Könyvtári Szemle 1914-es évfolyamában (és önálló füzetben is) megjelent tanulmányában írásos beszámolót is készített tapasztalatairól. A nyilvános szolgálat megszervezésébe pillanthatunk be Madzsar két anonim munkája segítségével, az egyik a kőnyomatban kiadott „Fiókok ügykezelése”. A „Fiókok ügykezelése” című 1913-ban megjelent 35 oldalas kőnyomat egyes pontjainak kidolgozásánál a legfrissebb külföldi eredményeket vették figyelembe. Ennek megfelelően igyekeztek a legegyszerűbb rendszert megvalósítani a beiratkozásnál, kölcsönzésnél, helybenolvasásnál, a könyvek cseréjénél, raktári felállításánál, a pénzkezelésnél, statisztikák vezetésénél, a rongált könyvek kötésénél, a késedelmes kölcsönzőkkel szembeni eljárásnál, az időszaki kiadványok kezelésénél, az évente tartott leltározásnál stb. 133
