Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
Mikor az eddigiek is kevésnek bizonyultak, határozták el a városi tisztviselők számára a külön délutáni könyvtári órák bevezetését, hátha azért nem jönnek, mert hivatalos elfoglaltságuk idején van nyitva a máskülönben kezük ügyébe eső, mert a hivatalukkal egy épületben, a városházán levő könyvtár. Az 1913 elején bevezetett csütörtök délutáni könyvtári órák azután végleg bebizonyították, hogy nem a könyvtárban van a hiba, öt heti nyitvatartás után kiderült, hogy ez a kísérlet is haszontalan: az öt csütörtökön összesen 23 városi hivatalnok kereste fel a könyvtárat. A délutáni szolgálatot 1913. május 1-én be is szüntették. Ennek ellenére az intézmény később is gondoskodott a hivatalnokokról, miután 1914 elején kiköltözködött, a városházán megfelelő közigazgatási könyvtárat állított fel. Ezt a VII (tanügyi) osztályon Wildner Ödön tanácsnok, valamint Bolgár Elek tanácsi fogalmazó kezelték. Az 1910—1914-es olvasóforgalmi statisztikák foglalkozási kimutatásai szerint az egyetemi hallgatók és középiskolai tanulók az 1908—1909-es években szerzett vezetőhelyüket nemcsak megtartották, hanem nagy mértékben meg is erősítették. Mögéjük egy új réteg nyomult fel: a magántisztviselőké, az ügyvédek és ügyvédjelöltek arányszáma viszont ennek megfelelően hanyatlott az olvasótáboron belül. Ugyancsak visszaesett, abszolút és relatív tekintetben egyaránt, a bérmunkás-olvasók mutatószáma. Ennek sokféle oka lehetett. Az a körülmény, hogy a könyvtár csak délelőtt volt nyitva, kezdettől fogva megnehezítette a munkások számára a használatot. A gátló tényezők közé tartozott, hogy az intézmény tudományos gyűjteményében a munkásokat közelről érdeklő társadalomtudományi, munkásügyi, a szocialista elmélettel foglalkozó művek, az e tárgykörből való új szerzemények nagyrésze idegennyelvű (német, francia, angol, olasz) volt. A Szabó Ervin által szerkesztett Marx—Engels válogatáson kívül ugyanis alapvető munkákat alig fordítottak még le magyarra ez időben. A munkások zöme önhibáján kívül nem tudott idegen nyelveket, tehát nem sokra ment a fővárosi könyvtár új anyagával. Emellett a bérmunkások arányszámának alacsony voltában az is szerepet játszhatott, hogy ezekben az években új erőre kapott a szakszervezeti mozgalom és vele együtt erősödtek anyagiakban és kötetszámban a szak- szervezeti könyvtárak, sőt a kilencszázas évek végén, a tízes évek elején számos új szakszervezeti könyvtárt is alapítottak. A művelődni vágyó munkástömegek igényeinek kielégítésénél Szabó Ervin különben csak másodrangú szerepet szánt a tudományos központnak — amint ezt „Emlékirat”-ából is láttuk. E feladat nagyobb részét a tervezett közművelődési könyvtárakkal akarta ellátni, bízott benne, hogy egy-két esztendőn belül már megkezdheti az újtípusú, a munkások széles rétegeit is szolgáló városi közművelődési könyvtárak átadását. A forgalommal kapcsolatban 1913 első hónapjaiban, nem sokkal az intézmény bezárása előtt néhány tanulságos adatfelvételt készítettek és örökítettek meg a könyvtár „Értesítő”-jében.1 A megfigyelések egyik tárgya a könyvek kihasználtsága volt. Az akció tehát többek között az akkoriban végrehajtott nagy selejtezés előmunkálatai közé tartozott. A statisztikák azt bizonyították, hogy az olvasók nagyobb része az új könyvek iránt érdeklődik. A megfigyelt időszakban használt könyvek 31%-át az előző három esztendőn belül adták ki, 69%-ot képviselt az előző tizenkét esztendő termése. E statisztika végkövetkeztetéseként jegyezte meg a kommentátor: „Szabályként állapítható meg: minél régebbi egy könyv, annál kevésbé keresik” — ezért a beszerzésnél a súlypontot az új könyvre kell helyezni, a meglevő anyag forgalmát is folyamatosan kell figyelni és ennek megfelelően egy nyilvános, nem muzeális jellegű könyvtárban „szorgalmasan kell selejtezni”. Hasonló összeállításokat készítettek a folyóiratok forgalmáról, elsősorban a szabad használatra kitett kurrens folyóiratokéról. A számok azt mutatták, hogy a kitett 118 folyóirat között a havonként kétszer megjelenő Magyar Figyelőt (Tisza István és Herczeg Ferenc „neonacionalista” lapját) 49-szer forgatták meg, a haladó szellemű Huszadik Századot 40-szer, ami tekintve, hogy ez a lap csak havonta jelent meg, a Magyar Figyelőhöz viszonyítva 80-szoros használattal volt egyenértékű. A Természet- tudományi Szemle, az ugyancsak haladó Szabadgondolat és néhány klerikális lap mögött az utolsó helyen kullogott a Magyar Társadalomtudományi Szemle, a Huszadik Század reakciós ellenlábasa. A tartalmi megoszlást feltüntető folyóirat forgalmi statisztikában messzire az élen jártak a szocialista folyóiratok, utánuk a társadalomtudományiak következtek. A külföldi folyóiratok között a német- országi szociáldemokrata párt elméleti lapja, a Neue Zeit, valamint a munkásmozgalom különböző áramlatait képviselő Dokumente des Fortschrittes és a Der Kampf a legkeresettebb lapok közé tartoztak. Merőben új helyzet alakult ki a tudományos központ nyilvános szolgálatában 1914. május 1., a Károlyi utcai önálló épületben történt könyvtárnyitás után. E helyen már igyekeztek a még mindig korlátozott, de a korábbiakhoz képest összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülményekhez alkalmazkodva megteremteni az előfeltételeit, kereteit mindannak, amit abban a nagy könyvtárpalotában akartak kibontakoztatni, amelynek megépítésében 1914 tavaszán még mindig joggal reménykedhettek. 1 A Főv. Könyvtár Értesítője 1913. 99—101. hasábok. 114
