Dr. Remete László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története (Budapest, 1966)
Nyilvános könyvtárhálózat alapítása (1910-1914)
A nyitvatartás idejét a városházi otthon gyakorlatában volt napi 4 1/2 óráról egyszerre napi 11 órára növelték: délelőtt 10-től este 9-ig állt az olvasók rendelkezésére új helyiségeiben a gyűjtemény. A Károlyi utca a város szívében volt ugyan, mégis távolabb a forgalmasabb útvonalaktól, ezért hogy a járatlan olvasót útbaigazítsák, a közeli forgalmasabb Egyetem utca felől villannyal világítható táblát szereltek fel „Városi nyilvános könyvtár” felirattal. A könyvtárban akkor már több éven át szolgált Vörös János családostól együtt kapott otthont az épület földszintjén és a gondnoki, valamint a gyakran első felvilágosítást is nyújtó kapusi teendők ellátása mellett a földszintre tervezett 1. számú mintakönyvtár és az ugyancsak a földszinten elhelyezett előadóterem látogatóira tekintettel a másfélszáz személyre berendezett ruhatárat is kezelte. A központi olvasótermek használói a ruhatárban leadott kabát, vagy egyéb holmi ellenében kaptak ülőhelyszámot. Az első emeleten az olvasók és kölcsönzők először a katalógus, egyben kölcsönző-terembe jutottak. Az ott ülő tisztviselők adtak egyszerűbb kérdésre felvilágosítást. A kölcsönzőből a belépőnek bal kéz felől nyíló üvegajtó mögött volt a referensz szobája. A referensze-könyvtáros feladata volt a bonyolultabb kérdésekkel jelentkező látogatók tájékoztatása. De a tájékozódást a legjobban a megújuló katalógusok egyszerűsítették le. Az olvasóteremben kereken 2500 kötetes kézikönyvtár, a mellette levő folyóiratteremben csaknem 500 kurrens folyóirat állt kitéve szabad használatra. Mindez jelentős mértékben mentesítette a raktári szolgálatot, mert a tizedes rendszerben felállított és igen jól válogatott kézikönyvtár s a szabadpolcon hozzáférhető folyóiratok a látogatók jelentős hányadát kielégítették. A központ 1914-es nyilvános szolgálati munkájáról Dienes László készítette az összefoglalót.1 Jelentette, hogy a költözködést követő első hónapokban elég lassan sikerült csak összetoborozni a régi és új olvasótábort, noha az egész fővárosi sajtót igénybevették a könyvtár propagálására. A régi forgalmi számokhoz képest azonban az 1914-es megnyitást követő hónapok az iménti elégedetlenség ellenére is minőségi változás, újabb ugrás előjelei voltak: 1914 májusában 2200, júniusban 2600 és júliusban már 2800 személy használta a központi gyűjteményt. A nyitvatartás első három hónapjában tehát összesen 7600 személy vette igénybe a tudományos könyvtárt. Ez évi átlagra átszámítva már jelezte, hogy a városházi otthonban nem kívánt maximális évi 20 000 kötetes forgalmat a tizenegy hónapos kiesés ellenére messzi túl fogják szárnyalni az 1914-es, ugyancsak csonka évben is. Az újjászervezés és a jobb elhelyezés tehát azonnal meghozta gyümölcseit. Az e részben tárgyalt időszak, azaz a háború 1914 augusztusában bekövetkezett kirobbantásáig terjedő három hónap nyilvános szolgálatáról egyébként nem maradtak fenn további részadatok, de az iméntiek is azt mutatják, hogy a Károlyi utcai épületben új, felfelé ívelő szakasz kezdődött, a világégés előestéjén a központi gyűjtemény számára. AZ ELSŐ KÖZMŰVELŐDÉSI KÖNYVTÁRAK Szabó Ervin egyik legjelentősebb, legmaradandóbb, a hazai könyvtártörténetben új fejezetet nyitó alkotása: ő rakta le Budapest, egyszersmind az ország első újtípusú könyvtárrendszere, a fővárosi könyvtár kerületi közművelődési hálózata alapjait. Az első világháború kirobbanása miatt az idevonatkozó terveknek csak kis részét sikerült valóra váltani: összesen öt könyvtárat hoztak tető alá. Ez a szerény siker mégis frontáttöréssel volt egyenértékű. A lakosság legszélesebb rétegeit szolgáló új típusú gyűjteményeket hoztak létre. Hasonlókat a múlt század közepétől az angolszász országokban ténylegesen kiépítettek és ilyenek hiányát már nálunk is sokan érezték, létezésük szükségességéről évtizedeken át beszéltek és írtak anélkül, hogy világosan meg tudták volna jelölni a célt és az eszközöket, amelyekkel célhoz lehet érni és anélkül, hogy akár egyetlen új típusú könyvtárat tudtak volna teremteni. A fővárosi könyvtár első fiókjai létesítésének fontosságát bizonyára jól érzékelteti, ha e helyen röviden utalunk az újtípusú könyvtárak kialakításának történelmi előzményeire. A lakosság körében a XVIII. század végétől már rohamosan növekvő igény részleges kielégítését hosszú időn keresztül a könyvek kölcsönzését megfelelő haszon ellenében végző, e munkát inkább rosz- szul, mint jól ellátó magánvállalkozók tartották a kezükben. A hazai könyvtárak történészei Mossótczy Institoris Gábor 1792-ben megnyitott „olvasókabinét”-ját, Ivanits Zsigmond, Müller József és Burián Pál XIX. század eleji „kölcsönöző könyvtárai”-t, amelyek Pesten, illetve Budán működtek, sorolják néhány kisebb vidéki vállalkozás mellett az úttörők közé. 1 Dienes László: A központi nyilvános könyvtár 1914-ben. = A Budapesti Városi Könyvtár Értesítője 1915. 32—33. old. 8* 115
