Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A második fénykor, árnyékokkal. a gazdasági fellendülés éveitől a háború kitöréséig
A második fénykor árnyékokkal 327 József, Kemény Zsigmond), de a közelmúlt szélesebb körben is népszerű íróinak is ők voltak a legszorgalmasabb olvasói (Jókai, Mikszáth, Gárdonyi) Miközben a Fővárosi Könyvtár példásan eleget tett az iskolától elvárt feladatoknak, adós maradt a másik lehetséges szerepének teljesítésével, a tananyagon túli távlatok megnyitásával. E téren inkább szűrő, mint ösztönző rendszert működtetett. Nevelői szempontból kifogásolhatónak ítélt műveket a tanulók csak iskolaigazgatói engedéllyel kaphattak kölcsön. Ilyen művek voltak azok, melyeket a könyvtár vezetése „dekadens", „beteges", „kiégett" vagy egyoldalúan irányzatos műnek minősített. Az erőteljes korlátozásra épülő rendnek az volt a következménye, hogy a „kettészakadt irodalom" egyik ágával, a modern hangvételű (s az utókor értékítélete szerint maradandó esztétikai értéket jelentő) irodalommal alig-alig találkoztak a középiskolások. Móriczot és a Nyugat más prózaíróit nem csak a főiskolásoknál olvasták aránytalanul kisebb mértékben, hanem a munkásolvasóknál is. A KÖNYVTÁROSOK ÉS AZ INTÉZMÉNY POLITIKAI SZEREPVÁLLALÁSA (VÁLASZOK A KOR KIHÍVÁSAIRA) A fővárosi könyvtár történetének egyik sajátossága, hogy vezetőjének és munkatársainak világnézeti-politikai szerepvállalása alapjaiban befolyásolta az intézmény sorsának alakulását. A Kremmer vezette könyvtár - bár a napi politikától tartózkodott - markánsan megfelelt a Bethlen István-i konszolidáció alapvető beállítódásának: elv- szerűen vallott konzervatív alapállás, a szélsőségektől való elhatárolódás, egyszersmind minden radikális változtatástól való elzárkózás jellemezte. A vezetést 1926-ban átvevő Enyvvári - akit a konfliktuskerülő magatartás, a politika, az ideológia területeitől való idegenkedés jellemzett -, nem kívánt a könyvtár kialakult attitűdjén változtatni. Ha politikai nyilatkozatra kényszerült, az „európai kultúra" tág - bár a 30-as években már egyre konkrétabb politikai tartalmat nyerő - fogalmát nevezte meg hivatkozási pontként. „Mi nem politizálunk, de csak olyan könyveknek adunk helyet, melyek nem irányulnak az európai kultúra ellen."98 A könyvtár ideológusi szerepét Drescher vállalta. Sűrűn jelentette meg társadalompolitikai állásfoglalását kifejtő cikkeit, a legfontosabbakat - és ez már maga is politikai állásfoglalás volt - a Magyar Szemlében, ebben a Szekfű Gyula által szerkesztett, Bethlen István nevével fémjelzett, mérsékelten konzervatív, igényes színvonalú folyóiratban. írásainak alapeszméje a megőrzés, az adott társadalom szellemi értékeinek őrzése, erősítése, javítása a fenyegető veszélyekkel, mindenek előtt a szélsőséges forradalmi irányzatokkal szemben. Drescher nem magánemberként mondott véleményt, hanem mintegy a könyvtárat képviselve irodalompolitikusi, kultprpolitikusi szerepben. (Irodalompolitikái nézeteit korábban ismertettük A könyvtár irodalompolitikai-állománygyarapítás koncepciója c. fejezetben.) Könyvtárpolitikai elveit tekintélyes fórumokon fejtette ki: a Magyar
