Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A második fénykor, árnyékokkal. a gazdasági fellendülés éveitől a háború kitöréséig
314 A főváros könyvtárának története 1945-ig az olvasóteremben az eredeti 48 férőhelyet csak 66-ra emelték, elsősorban az eleve kisebb forgalmú kutatóhelyek használatát tették több ülőhellyel kényelmesebbé. Az 1931-ben megnyílt új könyvtárban ennek megfelelően nem jelentek meg új, népesebb olvasói csoportok. A kölcsönzők száma már a nyitás előtti évben megközelítette a 2500-at, ezt a későbbi évek során sem haladta meg. Nem nőtt a helyben olvasott művek száma sem.73 A Wenckheim-palotában, a 30-as években a felnőtt olvasók legnépesebb csoportját változatlanul a köztisztviselők alkották (arányuk az összes olvasó 15%-a körül mozgott), bár számuk és arányuk a 20-as évek során jelentősen megcsappant. Megközelítették őket a szabadfoglalkozású értelmiségiek (ügyvédek, orvosok, mérnökök, írók, művészek, 13% körül,) a pedagógusok (akik 40 egyetemi tanárral együtt az olvasók 12%-át tették ki,) és a magántisztviselők (11%.) A központi könyvtár szerepéről elevenebb képet kapunk, ha egy-egy tudomány- terület kutatói közül idézünk fel neveket az olvasói névsorból.74 Filozófia: Halasy-Nagy József, Kecskés Pál; történelem: Marczali Henrik, Léderer Emma; irodalomtudomány: Szerb Antal, Waldapfel Imre és József; művészettörténet: Hekler Antal, Zádor Anna; orientalisztika: Germanus Gyula; teológia: Szimonídesz Lajos, Kecskés Pál, Hirschler Pál (főrabbi). A könyvtár, mint szellemi műhely szerepét jelzik a kor művelődéspolitikájából, irodalmi életéből ismert nevek: Karácsony Sándor, Németh Andor, Németh László, Passuth László, Supka Géza, Ráth-Végh István. A könyvtár állománya a könyvészeti munkát végzők (bibliográfiaszerkesztők, lexikonszerkesztők) számára nélkülözhetetlen volt. A Wenckheim-palota beiratkozott olvasói között találjuk ezért az 1919-ben távozott - távozásra kényszerített könyvtárosok csaknem teljes névsorát: Braun Róbertét, Kőhalmi Bélát, Krisztics Sándort, Madzsar Józsefet, Pórné Váradi Irmát. Az olvasójegyzékben szereplő politikusok skálája a lehető legszélesebb: Bethlen Istvántól Ries Istvánig, Teleki Páltól (aki nem csak a „T protokoll" listán szerepelt, hanem rendszeres látogató is volt) Molnár Erikig terjedt. Míg a felnőtt olvasók csoportjainak jellege, összetétele az évek során lényegében változatlan maradt, az egyetemisták-főiskolások száma évről-évre jelentősen növekedett. A 20-as évek átlagában a mintegy 500 hallgató a központi könyvtár olvasóinak 24 %-át jelentette, a 30-as években számuk már 900 felé közeledett, s az olvasókon belül 38 %- ot tettek ki. Meglódult a „rejtett egyetemi könyvtári funkció"-nak a könyvtár történetében mindvégig jelen levő folyamata. Az egyetemi hallgatóként a könyvtárt látogatta többek közt Dömötör Tekla, a jövendő néprajztudós, Zolnay Vilmos, a Könyvtáros című lap jövendő szerkesztője és Ságvári Endre, aki tíz év múlva a csendőrökkel vívott tűzharcban hal meg.
