Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A második fénykor, árnyékokkal. a gazdasági fellendülés éveitől a háború kitöréséig
310 A főváros könyvtárának története 1945-ig Drescher irodalompolitikai koncepcióját - melyet az állománygyarapítás terén következetesen érvényesített - több írásában is kifejtette.68 Értékrendjének alapja a „nemes értelemben vett konzervativizmus" meglehetősen elvont ideája volt, „az örök emberit s az emberiség változatlan eszményeit: a Szépet, a Jót, az Igazságot s a magasabb életvalóságot" szolgáló irodalom. Szemléletmódja közelebb állt a konzervatív Kisfaludy Társasághoz, mint a Nyugat-hoz, de tágan értelmezett értelmezési körébe az írók széles tábora tartozott. Az általa leginkább értékelt írók névsora: „Ady, Babits, Gulácsy I., Harsányi Zs., Herczeg, Komáromi, Kosztolányi, Kuncz, Makkai, Móra, Móricz, Surányi, Szabó D., Tormay, Tóth A., Zilahy."69 Ebben a névsorban a „kettészakadt irodalom" mindkét irányzata: a kor népszerű konzervatív írói és a Nyugat nagy nemzedéke egyaránt képviselve van, (és ez a kettősség figyelhető meg a fiókkönyvtárak tényleges állományában is). Drescher konstruktivista szemléletmódja az adott társadalom értékeinek megőrzését, erősítését, javítását tekintette céljának, s a legnagyobb veszélyt egyfelől a dekadens életérzésben, másfelől a szélsőséges, forradalmi irányzatokban látta. Ennek megfelelően irodalmi eszményképe a „nagy és szent dolgokat tisztelő" és az „egészséges" szellemi alkotás volt. „Ami ettől eltér" - írta - „nevezze magát realizmusnak, pszicholo- gizmusnak vagy pszichoanalízisnak, - fintorgás és elfajultság." (A modem irodalmat meglehetősen sommásan elitélő esztétikai nézeteivel Kassák Lajos is vitába szállt a Magyar Nemzet hasábjain.) Szabó Ervin egykori liberális könyvtári irodalompolitikájával szemben - mely kizárólag a művészi értéket tekintette mérvadónak és az olvasóra bízta a válogatást - Drescher nevelői szempontok szerint szelektált.70 Kizárta a közkönyvtárból „az intellektus mai aberrációit":- Nem tartotta közkönyvtárba valónak - mint dekadens irodalmat - a háború utáni válságirodalom képviselőit. „A kiégett lélek főreprezentánsai: Dreiser, Huxley és főként a nihilizmus felé zuhanó Joyce".- Ugyancsak dekadensnek minősítette a polgári irodalomnak azt a szárnyát, mely - véleménye szerint - pusztán a pesti kávéházakban gyökerezik a magyar kulturális hagyomány talaja nélkül. Ide sorolta Bródy Sándor, Földi Mihály, Zsolt Béla és mások műveit. (Elméleti cikkeiben ebben a táborban emlegette Karinthy Frigyest is, a gyarapítás gyakorlatában azonban vele engedményt tett.)- Az egyoldalúan irányzatos művek közé sorolta, és nem engedte be a fiókkönyvtárak állományába pl. Bálint György, Gelléri Andor Endre, József Attila, Döblin, Ehrenburg, Fallada, Kästner műveit. A „dekadens" és az „irányzatos" irodalom egyoldalú elitélése a nemzetiszocializmus kibontakozásának éveiben veszélyes csapdát jelentett, amit Drescher a 30-as évek elején nem is tudott teljesen elkerülni. Az „egészséges" irodalom mellett érvelve álláspontjának alátámasztására egyik mondatában a Harmadik Birodalom
