Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A könyvtár a forradalmak korában (1918-1919)
210 A főváros könyvtárának története 1945-ig között.6 Megújuló lendületet kapott könyvtárpolitikai tervező munkája 1919 februárjától, új politikai tájékozódásának is megfelelően. Február 12-én könyvtárpolitikai szeminárium indulását jelentette be: „A közel jövő a kultúra demokratizálódása irányában nagy feladatokat fog róni a könyvtárra, erre a munkára nekünk, akik a hazai könyvtárügyben a legfrissebb haladást akarjuk képviselni, fel kell készülnünk oly módon, hogy a könyvtári reformok programját fő vonásaiban és részleteiben kidolgozzuk." Dienes László népbiztosként beszél a Margitsziget megnyitásának ünnepélyén, 1919 áprilisában Február végére elkészült a Könyvtárügyi program.7 Ez a 21 pontba tömörített könyvtárpolitikai koncepció átmenetet képez a Szabó Ervin-i alapok és a Tanácsköztársaság könyvtárpolitikája között. Tartalmában híven követi Szabó Ervin modernizációs elképzeléseit (erőteljes közművelődési hálózati rendszer a kis könyvtárak integrációjával, a szakkönyvtárak funkciójuk szerint racionálisan összehangolt rendszere), a megvalósítás javasolt módjában azonban már lényeges különbség van. Míg Szabó Ervin Emlékiratában a változtatást a meggyőzés, az önkéntesség útján látta megvalósíthatónak, a Könyvtárügyi program erre minden olyan jogi eszközt felhasználna, ami egy elkötelezetten demokratikus polgári könyvtárnak rendelkezésére áll. Alapelve, hogy „törvény útján köteleztessenek" az intézmények a nagyszabású könyvtári modernizációs program végrehajtására. A Könyvtárügyi program 1919 február végére készült el, összeállításánál Dienes László és Kőhalmi Béla feltehetőleg figyelembe vette még a könyvtárpolitikai szemináriumban részt vevő más könyvtárosok véleményét is. A kéziratot, mint Kőhalmi Béla visszaemlékezéseiből tudjuk, a KMP néhány vezető személyisége (például Lukács György) megtekintette és megvitatta8 ennek alapján március végére új, lényegesen
