Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A nyilvános könyvtár megalapozása és indulása (1911-1914)
160 A főváros könyvtárának története 1945-ig túlsúlya, a választék bősége, tanulmányi és információs igényeiket a szerényebb földszinti választékból is ki tudták elégíteni. Az Almássy téri 2. sz. fiókkönyvtárát egészen más közönség látogatta. A környéket a szegény, de a polgári lét alsó peremén már megkapaszkodni képes kisemberek lakták, köztük nagy számban Budapest zsidó lakosságának szegényebb rétegei. A lakók társadalmi összetétele némileg hasonlított a peremkerületekére, de mentalitásuk lényegesen más volt: „belvárosibb" jellegű. Az Almássy téri könyvtárnak nagy vonzereje volt: látogatói között azonos nagyság- rendű csoportot képeztek a felnőttek, a középszintű iskolába járók és az elemi iskolás gyerekek. Hiányzott a társadalom felső kulturális rétege: a szabad foglalkozású értelmiségiek 1,3%-kal, az egyetemi és főiskolai hallgatók 2,5%-kal voltak jelen. Szerény volt a nagyipari bérmunkások jelenléte is (5,7%).132 A központi könyvtár hírlapolvasója 1914 körül A Százados úti lakótelepi 3. sz. fiókkönyvtár ismét más képet mutatott. A gyárak, laktanyák, üres grundok közé szorított városperemi telep lakói többségükben alkalmazottak voltak: szerény közigazgatási státuszban lévő szolgák, altisztek, postások, vasutasok, vagy kisipari alkalmazottak. A nagyipari munkások aránya 10% körül volt. A könyvtárat a felnőttek messze elkerülték, az elemi- és polgári iskolába járó gyerekek viszont megrohanták, az olvasók több mint háromnegyedét a gyerekek tették ki. A könyvtár lényegében gyerekkönyvtárként működött, a gyerekek majdnem tízszer annyi szépirodalmi művet kölcsönöztek, mint a felnőttek. A három meghatározó fiókkönyvtár olvasótáborának eltérő jellegét a főbb olvasói kategóriák összehasonlítása érzékelteti:
