Katsányi Sándor: A főváros könyvtárának története 1945-ig (Budapest, 2004)
A városi könyvtár új modelljének kialakítása az előzmények és az 1910-es év eseményei
114 A főváros könyvtárának története 1945-ig Tanácsában a népkönyvtárak ügyének előadója. A korszerű magyar közművelődési könyvtárügy megteremtéséért munkálkodott, s azt a népkönyvtárak modernizációján keresztül kívánta megoldani. Alapvető világnézeti ellentét állította szembe Szabó Ervinnel. Bár mindketten elfogadták - más-más megfontolásból - a nyilvános közkönyvtárak világnézeti semlegességének liberális alapelvét, a közművelődési könyvtárügy lényegét az értékkonzervatív szemléletű Gulyás Pál a szellemi értékek közvetítésében látta, a szocialista Szabó Ervin viszont a jobb társadalmi helyzet kivívásának szolgálatában. Világnézetük különbsége könyvtárszervezési stratégiájukat is meghatározta: Szabó Ervin a radikális lépések, gyökeres változtatások, a nagy, centralizált könyvtár híve volt, s ennek érdekében kész volt feláldozni a kicsi, gazdaságtalan gyűjteményeket. Gulyás Pál a reformok, a kisebb lépések, a folyamatos fejlesztés híveként a meglevő kisebb intézményekből kívánta kinöveszteni az újat, a korszerűbbet. Világnézeti különbségeikből adódóan másként ítélték meg a magyar könyvtárügy múltját és korabeli állapotát is. „A múlt és jelen túlságos pesszimisztikus felfogása és a jövőbe vetett indokolatlan optimizmus általános szocialista jellemvonás, amely teljes mértékben megnyilvánul Szabó emlékiratában"92 - vélekedett Gulyás. 1910-re a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának vezetői, Ferenczi és Wlassics számára nyilvánvalóvá vált, hogy a korszerű közművelődési könyvtárhálózat megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges központi könyvtári bázist Budapesten csak a főváros tudja biztosítani a meglevő Fővárosi Könyvtár alapjaira építve. Ezzel Gulyás Pál ambivalens helyzetbe került: egyrészt - a Tanácsban betöltött hivatalánál fogva is - támogatnia kellett azt a kezdeményezést, mely a fővárosi közművelődési könyvtárügy nagyléptékű fejlesztését és modernizációját ígérte, másrészt ugyanakkor látnia kellett nagy riválisának fokozatos szakmai előrenyomulását. Azzal is tisztában volt, hogy Szabó Ervin térnyerése egyrészt a könyvtári modernizáció megerősödését jelenti, másrészt a szocialista eszmék fokozatos beszivárgását a közművelődési könyvtárügybe. Ez a kettősség magyarázza az Emlékiratokra válaszoló tanulmányának ellentmondásosságát: látszólag elfogadva a terv alapvonalait, stiláris eszközökkel mégis annak megvalósíthatatlanságát sugallja. Ugyanez a kettősség fogja jellemezni a következő években is a fővárosi könyvtárhálózat lassú kialakításával kapcsolatos kritikusi magatartását is.
