Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)

A helyét kereső könyvtár. Válaszutak, pályamódosítások 1957-1959

120 A főváros könyvtárának története 1945-1998 Ekkor kezdtünk el foglalkozni a könyvtárral és Révész elvtárssal külön-külön."4 „A Szalai-féle pártvezetéstől azt kértük" - emlékezett vissza 1957 eseményeire utóbb a VIII. kerületi pártbizottság titkára -, „hogy ítéljék el azokat az embereket, akiket el kell ítélni. De nem ítélték el sem azt, ami 56 előtt és alatt volt, sem azokat, akik ennek vivői voltak ott."5 Szalui György párttitkári minőségében az új körülmények között is megmaradt eredeti és kritikus gondolkodónak, és a hivatalos elvárással szemben nem volt hajlandó elítélni azokat a társait, akikkel 1956 tavaszán-nyarán még sok minden­ben egyetértett. 6 Révész Ferenc - élete tapasztalataira hivatkozva - továbbra sem volt hajlandó a fent- ről elvárt politikai „tisztogatás" végrehajtására. Végül is 1957-ben a Központi Könyvtárban politikai tevékenysége miatt három dolgozót, két fizikai munkást és egy adminisztrátort bocsátottak el fegyelmi úton, könyvtárost egyet sem. A fentről elvárt számonkérés, tisztogatás ügyében a könyvtár és felsőbb politikai irányítói között két évig tartó huzavona kezdődött. Az irányítóknak 1957 végére sike­rült egy meghatározóan fontos változtatást elérniük: decemberben Szalai György helyett Dobos Piroska lett a könyvtári pártszervezet vezetője. 1958-ban a Központi Könyvtár régi könyvtárosainak ellenállásával szemben azonban Dobos Piroska is tehetetlennek bizonyult. A pártvezetésbe csak a hálózat embereit sike­rült bevonnia, a központ osztályainak munkatársait nem, Révész Ferenc mint igazgató nem támogatta radikális politikai törekvéseit, s az új pártvezetőség nem tudott a régi könyvtári szakemberek körében presztízst szerezni. Dobos Piroska légüres térbe került, csend vette körül. „Meggondolkoztató a politikai csönd" - írta egy jelentésében.7 Ezt az időszakot egy 1959-ben fogalmazott, a könyvtár helyzetét és belső erőviszonyait mér­legelő pártvizsgálati jelentés így jellemezte: „Mintha még mindig 1956 néhány keserű tapasztalatának maradványai uralkodnának [...] A pártvezetőség nagyon tart a poli­tikai presztízs-vereségtől. A pártonkívüli tudományos munkatársak között több igen művelt, iskolázott, széles látókörű, de nem marxista, hanem inkább polgári beállí­tottságú munkatárs van [...] A pártvezetőség fél a nyílt politikai-ideológiai vitáktól, attól, hogy 'leég' (és ilyen 1956-ban nem egyszer történt.)."8 A belső vizsgálati anyagok szerint a Központi Könyvtárban „az ellenforradalmat megelőző idő csoportosulásai - ha nem is szervezett jelleggel - még ma is megvannak: jobboldali revizionisták - szek­4 Bakó Ágnes előadói beszéde a VIII. kér. MSZMP Pártbizottság Végrehajtó Bizottságának ülésén 1959.júl. 1- én. - Fővárosi Levéltár, Pártiratok, XXXV (13) 1958/ a/ 4. - Hivatkozás a továbbiakban: VB ülés 1959. júl. 1. 5 VB ülés jegyzőkönyve 1959. júl. 1. i.m. 6 Mikor például az Andrássy úti (10. sz.) könyvtár vezetőjének, Borsos né Irányi Lujzának fegyelmi tárgyalását vezette, akit egy Nagy Imre mellett szóló röpirat megfogalmazásával, ellenforradalmi röpcédulák terjesztésével, a Fehér könyv beszerzésének tudatos mellőzésével és antiszemitizmussal vádoltak, „a vádlókból és tanúkból majdnem vádlottat csinált" és Borsosnénak elbocsátás helyett csak vezetői állásától kellett megválnia. - Borsos Józsefné Irányi Lujza fegyelmi tárgyalásának jegyzőkönyve 1959. jan. 2. - FSZEK irattár, személyi iratok 7 Dobos Piroska: Jelentés a népi írókkal kapcsolatos állásfoglalás visszhangjáról a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, 1958. júl. 15. In: Zárt, bizalmas, számozott. Tájékoztatáspolitika és cenzúra 1956-1963. Osiris, 1999. 90. p. - Ugyanott jelentette azt is, hogy „egy pártonkívüli kolléga" [Polonyi Péter, Dobos jelentésében nem nevezte meg,] azonosult a népi írók eszméivel. 8 MSZMP VlII.ker. Pártbizottság-Jelentés a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban folytatott vizsgálatról 1959. jún. 24. In: Fővárosi Levéltár, Pártiratok, XXXV (13) 1959/a. - Hivatkozás a továbbiakban: Jelentés 1959. jún. 24.

Next

/
Thumbnails
Contents