Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)

Kultúrforradalom és diktatúra. Az "ötvenes évek" indulása 1949-1953

72 A főváros könyvtárának története 1945-1998 „Az elavult és ellenséges könyvek kata­lóguscéduláinak kiszedését nem a szakka­talógusban, hanem a betűrendes, szerzői katalógusban végeztük el" - írta a beszá­moló. - „Ennek oka az volt, hogy a felada­tot rendkívül sürgősnek találtuk és mint­hogy a szakkatalógusban ugyanaz a könyv többszörösen szerepel, ez rendkívül meg­lassította volna a válogatást." A módszer következményeként viszont nem az egyes szakterületek ismerői nézték át saját szak­jukat, s ez helyenként bizonytalanná és túl­zóvá tette a revizorok ítéleteit. Dömötör Tekla önkritikusan említi, hogy az ellenő­rök „csaknem az egész ókori Keletre vo­natkozó anyagot - mely egyik értékes különgyűjteményünket képezi - a zárolt könyvek közé sorolták, mert ez a kataló­gust revideálok számára aránylag isme­retlen szakterület volt." Ugyanezt kifogá­solta 1952 januárjában az Országos Könyv­tárügyi Központtól kiküldött Wix György- né is: „Sok olyan könyv céduláját is kie­melték, amit nem lett volna szabad. Most revideálni kell az egész kiemelési munkát."35 Még szigorúbb elkülönítés várt arra néhány kifejezetten nemzetiszocialista irányzatú műre, amely az állomány korábbi többszörös átrostálása ellenére is megmaradt. Ezeket szigorúan ellenőrzött különgyűjteménybe, az ún. Pokolba helyezték, és csak az állami vezető intézmények, a Központi Bizottság vagy a Nagybudapesti Pártbizottság aján­lásával lehetett hozzájuk férni.36 Különgyúj temények Az ésszerű, nagyüzemi munkára törekvő Központi Könyvtár egyre inkább nyűgnek érezte a megszaporodott számú és mind nehezebben áttekinthető különgyűjteményeit, a régieket és az 1945-1948 között létrehozottak egy részét is. A helyzet rendezésére megszervezték a Különgyűjtemények Osztályát, mely 1952. január 5-én kezdte meg mun­káját, Fancsali Petronella vezetésével. A gyűjtemények közül már előzőleg is többet fel­számoltak, anyagukat beolvasztva a központi raktárba vagy más intézménynek aján­dékozva. Két részleg kapott zöld utat: a pedagógiai és a szovjet. 1949-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár egyik osztályaként működött a Fővárosi Pedagógiai Könyvtár is. A gyűjtemény eredetileg a főváros közoktatási osztályának házi könyvtára volt, 1912-ben költözött a VIII. kér. Mária Terézia tér (ma: Horváth Mihály 35 Wix Györgyné jelentése a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1952. jan. 31-i meglátogatásáról. In: Országos Könyvtárügyi Központ iratai, Országos Széchényi Könyvtár, titkársági irattár. 36 Az Országos Könyvtárügyi Központ jegyzőkönyve az állomány politikai ellenőrzéséről 1950.dec. 7-én. In: OKK iratok, Országos Széchényi Könyvtár, Főigazgatói titkárság irattára Katalógus és kölcsönző a központban

Next

/
Thumbnails
Contents