Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Kultúrforradalom és diktatúra. Az "ötvenes évek" indulása 1949-1953
Kultürformdalom és diktatúra 63 könyvtárnak feleltek meg, és a korabeli szovjet tömegkönyvtárakkal álltak közeli rokonságban. A régebbi alapítású könyvtárak a sokszoros szűrés ellenére is meg tudtak őrizni valamit választékuk gazdagságából. A régebbi és az 1950 után szervezett könyvtárak jellege közötti különbség még egy évtized múltán is jól érzékelhető volt. Szerepzavarban a Központi Könyvtár Miközben a hálózat az ötvenes évek első felében magabiztosan és látványosan tört előre a mennyiségi fejlesztés és az ideológiai paradigmaváltás útján, a Központi Könyvtár elbizonytalanodva kereste helyét a megváltozott társadalmi és könyvtári körülmények között. A vezető szerep elvesztése A Fővárosi Könyvtár központja volt évtizedeken át a város humán értelmiségének leglátogatottabb könyvtára; a kor aktuális kérdéseire választ kereső értelmiség itt találta a leggazdagabb társadalomtudományi anyagot, a baloldali szellemű irodalomhoz pedig szinte kizárólag itt volt hozzáférhető. A Fővárosi Könyvtár mindenki számára nyitva álló, otthoni olvasásra is kölcsönző, olvasószolgálatának korszerűségét többé- kevésbé megőrző népszerű könyvtár volt. Ezt a több évtizeden át kimunkált, megőrzött vezető szerepét a Központi Könyvtár most néhány év alatt elvesztette. A társadalomtudományok hagyományos ágai: a szociológia, a szociálpolitika, az urbanisztika terén nem folyt önálló kutatómunka, a könyvtár ilyen szolgáltatásai (pl. a folyóiratok cikkeiből ekkor szerkesztett katalógus) érdektelenséggel találkoztak. A marxista- leninista irodalom után nagyra nőtt a kereslet, de ezt az igényt ekkor már más könyvtárak is ki tudták elégíteni, pl. az ekkor nyilvánossá vált Országgyűlési Könyvtár, vagy a marxista irodalmat gazdagabban beszerezni képes Munkásmozgalmi Intézet. A köz- gazdaságtan irodalmának eddig a Fővárosi Könyvtár volt a legkeresettebb lelőhelye (ennek forgalma gyakran megelőzte a szociológiáét is), a Közgazdaságtudományi Egyetem 1948-ban megnyíló könyvtára ezt a szerepet is átvette. Megváltozott a könyvtári környezet: megszűnt a hegemón helyzet, 1945 után a többi nagy tudományos könyvtár is nyitottabbá vált. A Fővárosi Könyvtár - mely most egyébként is erőteljesen korlátozta régi állományának használatát - fokozatosan elvesztette régi olvasótáborát, az új olvasóközönség - például a növekvő számú egyetemi hallgatóság - több más könyvtárt is talált magának. A kor egyébként sem kedvezett a régi hagyományú tudományos könyvtáraknak. Az országos művelődéspolitika 1948 után a népkönyvtári hálózat megteremtésére fordította figyelmét, a tudományos könyvtárak ügye egy ideig másodrendű kérdés maradt, s amikor az 1950-es évek elején sorra került a tudományos könyvtárügy megteremtésének kérdése, az elképzelt „egységes magyar könyvtárügy"-bői kilógó fővárosi könyvtárral ismét nem tudott az új könyvtári szervezet mit kezdeni. Felmerült az a kérdés is, hogy a Központ, mint társadalomtudományi könyvtár, nem választható-e el a fővárostól és nem sorolható-e mint önálló könyvtár az állami szaktudományi könyvtárak közé?
