Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)

A könyvtár működése 1980-1998

436 A főváros könyvtárának története 1945-1998 Kutató a szociológiai olvasóteremben, 1996 ményekkel összefogva) néhány történeti kérdést tárgyaló, vagy témát feltáró kiadványt, így folytatták az 1972 óta megjelenő Szociológiai információ. A magyar nyelvű és magyar vonatkozású szakirodalom válogatott bibliográfiája című évente 3-4 füzetben megjelenő kiadványuk közreadását. Valamint a Külföldi szociológiai folyóiratok című tájékoztatót is. Ez utóbbi érdekében évente bővítették a magyar és a külföldi hungarika termés kumu­latív szakrendi katalógusát. 1980-ban elkezdték egy magyar vonatkozású (dokumentu­mokból, kéziratokból, fényképekből álló) szociológiai archívum kialakítását. A Társadal­mi beilleszkedési zavarok c. MTA kutatási főirány vezetőjének felkérésére és támogatásával összeállították a devianciával foglalkozó külföldi könyvek és folyóiratok jegyzékét, s a hazai állományból hiányzókat 1981-ben megrendelték. Témafigyelést vállaltak külső intézményeknek (Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet), összeállítást készítettek a Könyvtártudományi és Módszertani Központ számá­ra a magyar olvasásszociológiai irodalomról. Az évtized derekán olyan témakörökben készült irodalomkutatás, mint a társadalmi elit, az időskorúak, tér és társadalom, helyi társadalom. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézet számára a cigánysággal foglalkozó irodalomból témadokumentációt állítottak össze, melyet 33 kutatónak és intézménynek juttattak el. 1981-ben Szociofoto, A cigányság helyzete című válogatott bibliográfiával folytatódott a tematikus szociológiai bibliográfiák sorozata. 1981-ben megjelent a A magyar szociológiai irodalom bibliográfiája 3. kötete, 1981-82-ben megkezdődött 4. kötetének anyaggyűjtése. 1985-ben a Magyar szociológiatörténeti füzetek első kiadványaként Szende Pál - Paul Szende 1879-1934. (168 p.) jelent meg, majd a következő évben a Polányi Károly - Kari Polányi 1886-1964. című kötettel (214 p.) folytatódott a sorozat. A Magyar Szemle: repertórium és tartalomelemzés. 1-2. köt. (223,191 p.) 1989-ben jelent meg. A sorozat kedve­ző fogadtatásra talált. A FSZEK Központi Könyvtárának az országos szakkönyvtári funkció elnyerésével feladata lett a hungarika szociológiai irodalom teljességre törekvő beszerzése, a külföl­diekből megfelelő reprezentáció kialakítása. Teljesítését, elérését nagyban segítette a könyvtárt megillető kötelespéldány-sor és a munkamegosztás a hasonló profilú könyv­tárakkal. A munkamegosztás szervezésére 1980-ban és 1981-ben is összehívták a szóba

Next

/
Thumbnails
Contents