Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Tóth Gyula: Visszatérés a Szabó Ervin-i alapokhoz és korszerűsítés 1980-1998
Visszatérés a Szabó Ervin-i alapokhoz és korszerűsítés 321 jócskán megtűzdelt terjengős írásából kevés operatív javaslat, annál több óhaj és követelés hámozható ki - s ez jól kifejezte sokak akkori érzéseit, véleményét. A vezetők és korábbi szervezeti változtatásaik nemigen nyerték meg tetszését, nem elégedett a gazdaságosságot hangoztatókkal, a „kapkodókkal" és más jellemzőkkel sem. A tartalmi munkát és az adminisztrációt, a gazdálkodást szétválasztaná. Megjelent nála is a szakmai vezető és a menedzser adminisztrátor szétválasztá- ' sának gondolata, akár kerületközi (régió) formában. Szorgalmazta a központ szolgáltató szerepét és a (számító)gépesítést. A hangulatot jól tükrözően: általában a kultúra és benne az értékközvetítő-szolgáltató könyvtár rangemelését, jobb feltételek megteremtését sürgette.217 A túléléshez a főkönyvtárak igazgatóinak vállalkozókká kellett válniuk. 1989-ben a jó körülmények között lévő angyalföldi főkönyvtárat (korszerűtlen fiókjaival) az új igazgató úgy tudta megmenteni a bezárástól, vagy a nyitva tartás és a szolgáltatások szűkítésétől, a létszám csökkentésétől, hogy - előre menekülve - mindenütt bevezette a hangzó anyagok, 1-1 fiókban a számítógépes játékkazetták, videók kölcsönzését. Rövidesen könyvtáraik állományát, szolgáltatásait is megváltoztatták, barátságos környezetet, tematikus állománycsoportokat alakítottak ki. Egy év alatt a forgalom 25%-kal emelkedett. Nyelvtanfolyamok indításával, mérsékelt árú hangzóanyag-másolással, helyiségek bérbeadásával vállalkoztak. „A könyvtárban mindig történik valami" jelmondattal a közösségi tevékenységet bővítették. Minden pályázatra jelentkeztek, amely valami módon könyvtárhoz kapcsolható: évi 10-12 pályázat segítette a dokumentumkészlet és a géppark bővítését, s lehetővé tette számos közösség működtetését, mivel jó érzékkel változtatta meg a korábban passzív önkormányzat viszonyát könyvtárához. Érdeklődése és pénztárcája kinyílt. A könyvtár tehát sikerrel alkalmazta azokat a módszereket, amelyeket a központ is művelt.218 Az angyalföldi látlelet mutatta: a tét a lét-nemlét kérdése. A megszorítások a könyvtárakat kiszolgáltatottá, a használókat ingerültté tették. „Megőrizni az értelmiségi könyvtárosi létet, népművelőként megfelelni a rekreációs igényeknek és 'kimosolyogni' az emberek zsebéből a pénzt. [•..] Aki ezt nem tudta, vagy nem akarta vállalni, attól - a többiek érdekében - meg kellett válnunk." A munkaidőt a forgalomhoz igazítva, az átszervezéssel az igazgatón kívül nem maradt főfoglalkozású (havi 173 órában dolgozó) könyvtáros, a többiek 60-160 óra közötti munkaidejűvé váltak, így sikerült a könyvtárosok számát 33 főre emelni. A főigazgatónak 1990-ben tett jelentés summája: „A XIII. kerületben minden könyvtár nélkülözhetetlen [...] A szolgáltatásokat szűkítés helyett bővíteni kell és lehet is. A nyitvatartási idő csökkentése a megnövekedett igények miatt elképzelhetetlen [...] További (létszám) csökkentést nem tartok 217 Ottovayné Ecsedi Klára: Könyvtárunk és a reform. 1989. 4+28 p. A szövegkörnyezetből derül ki, hogy ismerte az előbbieket, továbbá utalt Barczi Zsuzsa meg nem nevezett írására és - a vélhetően Kiss Jenőnek tulajdonítható széljegyzetekből is következően - felismerhető Meiszner Tamásné „szellemi segítsége " is. 218 Richlich Ilona, Sz.: A menedzsment újfajta megközelítése egy budapesti kerületi fiókhálózatban. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. 1. sz. 15-23. p. (Az írás eredetileg Oslóban, az Északi Országok közművelődési könyvtárosainak szemináriumán elhangzott előadás volt.)
