Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Tóth Gyula: Visszatérés a Szabó Ervin-i alapokhoz és korszerűsítés 1980-1998
284 A főváros könyvtárának története 1945-1998 A tervezetet elsőként a főkönyvtár-igazgatók (1986. július 15.) és az osztályvezetők (1986. július 16.) vitatták meg.801986. szeptember 25-én a nyugdíjba vonult, a könyvtár sorsát továbbra is ügyüknek tekintő - „sokat tapasztalt" - munkatársak fejtették ki véleményüket.81 1986. szeptember 30-án párttaggyűlés tárgyalta.82 A vitában az egyetértés és támogatás, illetve az ellenvélemények sora kavargott. Voltak, akik a korábbi kezdeményezések kontinuitását hiányolták. Voltak, akik kevés újdonságot fedeztek fel a tervezetben, mások az új dolgokat vitatták. Legnagyobb vitát a családi könyvtár ötlete váltotta ki. (A szakma vidéki képviselői is leginkább emiatt aggódtak.) Az önellátás és a lépcsőzetes ellátás ütközése érthető: lemondást jelent, csak akkor fogadható el, ha az igények egy-két napon belül teljesíthetők. Kiss Jenő nem győzte hangsúlyozni: a koncepció hosszabb távra szól, nem tartalmaz vadonatúj felfedezéseket, sok eleme megtalálható a gyakorlatban. Megvalósítására a feltételek szerint kerül sor. Útjelző, iránymutató. A főkönyvtárak rendszere igazgatási realitás. Változtatni az ellátási rendszeren, a szolgáltatásokon kell: igazodjanak az igényekhez, gazdaságosabban, hatékonyabban tudjanak megfelelni a követelményeknek. Megállapította, a változtatás szükségességében egyetértés van, a közvélemény a változtatás javasolt irányával is egyetért, de bizonyos feltételekhez köti. Vita a részletkérdésekről (a gyerekek ellátása, a családi könyvtárak, a Központi Ellátó Szolgálat stb.) lehet. Papp István szerint a kerületközi könyvtárak szerepe kidolgozatlan, a szakrészlegek eddigi formájukban vitathatók. Nem lehet minden könyvtárat, minden szolgáltatást megtartani, sőt fejleszteni - mindig újabb erőforrásokat kérni a fenntartótól. Átcsoportosítással a feltételek jó része előteremthető. Alapfeltétel a gépesítés. A családi könyvtár az olvasói igényekhez igazodni képes könyvtár modellje, de nem kell rendszerré fejleszteni, egyenruhát húzni a könyvtárakra. Fontos a sokszínűség. Dinamikus igények jelentkeznek az audiovizuális dokumentumok iránt is. A Központi Ellátó Szolgálat (KÉSZ) szerepe a legkidolgozatlanabb. Kifejtendő a Központi Könyvtár és a KÉSZ kapcsolata. A nyugalomba vonultakat, „szeniorokat" Kiss Jenő nyugtatta: nincs szó a klasszikus hármas funkció feladásáról, de azt a hálózat egészének kell megvalósítania. Legnehezebb a kialakult rutinok megváltoztatása. A „sokat megéltek" szerint ők korábban sem féltek az újtól, vállalták pl. a zártpolcos rendszerről a szabadpolcosra való átállás „traumáját", valamint azt, hogy a kerületi tanácsok fenntartásából a fővárosi tanácséba kerültek át, megváltak a gyermekrészlegektől stb. Az új koncepció új követelményeket támaszt a családi könyvtárban dolgozókkal szemben. A családi könyvtárak megszervezése elképzelhető, keményebb dió a kétfedelű, a legkeményebb a KÉSZ. Helyes a gyerekek jogainak kiterjesztése az egész könyvtárra, kapjanak többet, ne veszítsenek semmit. A gyerekek és a felnőttek szolgálata közötti határvonal leszállítható a 14 évről a 11-12 évre. A taggyűlésen többnyire a korábbi értekezleteken elhangzott véleményeket ismételték meg. A családi könyvtárt a gyakorlatból ismerők sikeresnek mondták, érdeklődésről számoltak be az állomány új elrendezése, az új szolgáltatások, hangzó anyagok 80 Kiss Jenő: Viták után - viták elé. = Könyvtári Híradó, 1986. szeptember, 1-2. p., Papp István: Beszámoló az első két vitáról. Uo. 2-6. p. 81 P[app] Ilstván]: A sokat tapasztaltak véleménye I-II. = Könyvtári Híradó, 1986. november, 3-5. p., december, 5-7. p. 82 Gál Györgyné: Előrelépésről van-e szó? = Könyvtári Híradó, 1986. december, 4-5. p.
