Katsányi Sándor - Tóth Gyula: A főváros könyvtárának története 1945-1998 (Budapest, 2008)
Differenciáltabb szolgáltatások felé utak és zsákutcák az 1960-as években
Differenciáltabb szolgáltatások felé 147- a sashalmi, 32. sz. kerületi könyvtár, mely 1967-ben a Szabadság úti épületben felnőtt- és gyermekrészleget, olvasótermet tudott működtetni,- a 38-as számú, XII. kerületi Böszörmény úti könyvtár, mely 15 éven át egy 16 négyzetméteres lyukban szorongott, és most, 1967-ben az új székházába költöző OTP fiók helyét kapta meg, s hozzá vadonatúj berendezést. A sort tovább folytathatnánk, de ennyi is érzékelteti azt a szívós küzdelmet, melyet a könyvtár a hálózat intézményeinek jobb elhelyezéséért folytatott, és amelynek eredményeként egy évtized alatt félszáz új könyvtárat tudtak megnyitni. A fejlesztésnek azonban árnyoldalai is voltak. A zsákutca felismerése A hálózat növekedése során a kis egységeknek sem a túlsúlya, sem széttagoltsága nem szűnt meg, sőt ellenkezőleg, erőteljesen fokozódott. A fővárosi könyvtárhálózat néhány év alatt olyan súlyosan eltorzult, hogy jellegének megváltoztatásához utóbb több évtizedre volt szükség. A rossz irányba haladást 1967-ben már a könyvtár vezetői is érzékelték; a Fővárosi Tanács 1967. március 15-i végrehajtó bizottsági ülésére készített beszámoló úgy ítélte meg, hogy „Az elmúlt hat évben [....] a terjeszkedés csaknem kizárólag könyvtári célokra kevéssé alkalmas, szűk helyiségek igénybevételével történt, ez határozta meg az egyes könyvtártípusok kialakulását, tehát a hálózat jelenlegi struktúráját."13 A széttagoltság az irányítást is megnehezítette. A több mint száz könyvtári egység felét közvetlenül a Kerületi Könyvtárak Osztálya irányította, a központosított vezetésnek az ereje egyre jobban szétforgácsolódott. "Mértéktelenül megnövekedtek a könyvtárak irányításának központosított feladatai," - írta Mikó Zoltán - „ezek szé- taprózottan jelentkeznek, a kapkodás és dezorganizáltság tünetei mutatkoznak. [...] Jelenleg 55 könyvtár tart közvetlen kapcsolatot a központ különböző osztályaival."14 Már 1964-ben felmerült a decentralizálás, a kétlépcsős irányítás gondolata: „Hozzá kell fognunk a kerületi főkönyvtárak (vagy területi központok) kialakulása útján a hálózat szervezeti keretének megerősítéséhez.15 S bár ekkor már a külső felülvizsgálok és tanácsi határozatok is javasolták a báziskönyvtárak rendszerének létrehozását,16 a megvalósítás mégis késlekedett. Talán hiányzott a kezdeményezők igazi elszántsága. Súlyosbította a problémát, hogy a kerületek többségében két vagy több azonos hierarchikus szinten álló kerületi könyvtár is működött, a főkönyvtári rendszer bevezetése személyes érdekeket sértett volna. A decentralizálás csak kísérleti szintig jutott el: a 6013 A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár működése. A Végrehajtó Bizottság 1967. márc. 15-i ülésén elfogadott beszámoló. - FSZEK irattár 865.10/967 14 Mikó Zoltán: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közművelődési hálózatának tervezési és munkaszervezési kérdéseiről. In: Könyvtári Híradó, 1964. 12.sz. ,20.p. 15 Mikó i.m. 21.p. 16 „Első lépés: A hálózat struktúráját a tanácsihoz igazítani. Körzetenként egy fiókkönyvtár, a többi ennek fiókja. A gyerekkönyvtárak ennek részét képezzék." - Összefoglaló jelentés a FSZEK és hálózata vizsgálatáról. Művelődési Minisztérium, Fővárosi Tanács VB 1966. jún. 6. 10. p. OSZK, Könyvtártudományi Szakkönyvtár.
