Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

Előszó

olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött... Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész...Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos utca rázkódik meg.

Nem Duna-tinnepély lesz az. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Hazatérése után a Budapesti Napló belső munkatársa lett. A politikai napilap a polgári radikális eszmék hirdetője, a modern irodalmi törekvések támogatója, a haladó magyar írók és újságírók - Ady Endre, Biró Lajos, Csáth Géza, Goda Géza, Kosztolányi Dezső, Hegedűs Gyula, Kun Béla stb. - fóruma volt. Külső munkatársai között pedig a Társadalomtudományi Társaság néhány tagja, Jászi Oszkár, Rácz Gyula is szerepelt.

Ady novellái, versei - a Nyugat megindulásáig, 1908-ig többnyire a Budapesti Naplóban jelentek meg. A lap főszerkesztője, a széles látókörű Vészi József szabad teret biztositott a költőnek, akit nemcsak anyagilag támogatott, hanem szinte a családjába is fogadott.

Ady életének talán az első Budapesten töltött év volt a legtermékenyebb időszaka. Naponta jelentek meg cikkei, tárcái a Budapesti Naplóban, a Magyar Közélet c. hetilapnak írt Péntek esti levelek című szinikritikái pedig a budapesti művészeti életről számoltak be. Cikkeket írt az Osvát Ernő szerkesztette Figyelőnek is.

Idejének nagy részét lekötötte a szerkesztőségi munka, és eközben újabb verses kötetének az előkészítésén dolgozott. Levelei is tanúskodnak lázas munkatempójáról, szigorú önműveléséről. Rendszeresen járt szinházba, kiállításokat látogatott, jól ismerte a magyar és francia irodalmat, különös figyelemmel kísérte a Társadalomtudományi Társaság kiadványait. Örökös hajszában, állandó harcban élt. "Bántanak, mert vagyok valaki. Még kész sincs a kötetem, már lapokban is marnak. Ez a lekötött szerkesztőségi munka megöl." - írta keserűen Lédának Párizsba.

Nem találta helyét a század eleji fővárosban, ahol még igazi otthona sem volt. Hazaérkezése után szállodákban, rövid ideig albérletben lakott. Nem tekintette véglegesnek budapesti tartózkodását, egy év sem telt el, és újabb párizsi utat tervezett, mert a fővárosi életet üresnek és elviselhetetlennek é- rezte.

A rövid, néhány évtized alatt nagyvárossá fejlődött Budapestről egyik cikkében így írt. " Sokan nem látják például, mint hanyatlik, fogy a mi gyönge büszkeségünknek, Budapestnek tekintélye, nimbusza. E város megcsinálásából hiányzott a realitás, az igazság, le kell hát zuhannia a meg nem érdemelt polcról. Csupa üresség Budapest. Éhező ezreivel, léha cifrálkodásával, kiskorú polgárságával, ázsiai közigazgatásával, ki nem alakult s ki nem alakulható társadalmával, kokott-kultúszával, undok születési és pénzarisztokráciájával, zülött irodalmi életével kétségbeejtő képet nyújt a magyar metropolisz..."

A századfordulóra külső megjelenésében már nagyvárossá alakult Budapest társadalmi és kulturális élete továbbra is hordozta a sok évtizedes elmaradottságot.

6