Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"

S kullogok a pesti utcákon Űzött kutyaként, félve-félve.

S én lennék a Hírnek kevélye ? Ki, mint egy ingét féltő senki, Nem ér rá gyűlölni, szeretni S csupán bukál a Szánalomtól?

Ny 1910. október 16.

A minden-titkok versei. 1910. ÖV I. Bp. 1975. 369. 1.

30

A HAJNALI TÁNCOSNŐ

Éjfélig ünnep volt, szép, tavaszi ünnep, ámító megvilágitásokkal és árnyékokkal, zsongó nép# kis vendéglő nagy éjszakája. S éjfélig azt hittem, hogy én udvart tartok, trónolok, és uralkodom, gyönge, bárgyá avagy ravasz alattvalók vegyes kórusát hallgatván. Holott akkorára már, mint Allan Poe, ittam, és annyi sötét bort ittam, hogy százszor megölhettem volna a bennem lakozó ellenséget. "Rendben van" - szólottám hirtelen, kissé már-már omladozni kezdő ur- magamhoz -, "így mólnak el az országok és a birodalmak." Szinte évezredek nagy példaadásait akartam beleérezni az én két-három órás tavaszi és miiló, fonnyatag uralkodásomba.

Mindenki eltávozott már ekkor, nők és férfiak, elrohantak tőlem aludni, csókolni, avagy egyszerűen elmentek pihenni. Fáradt voltam, mert dekadens korszakok s lezuhanni indult hódító fajták kísértései és rémségei égtek bennem, és táncoltak előttem. A közelgő s ősidők óta kegyetlen hajnal nagyon csiinyának láttatott magamnak, magamhoz, magam előtt s az egész világnak.

Szemtigyre vettem a trónomat: hitvány, gyönge építésű, ingó, rosszfonású, buta nádszék volt, s egyik mására, testvérére támaszkodtam. Ilyenen ülnek az öreg királyok, így támaszkodnak a megfogyott vagy leálcázott hatalmak, ilyen trónokon. így esik le annak a feje, aki még mindig koronát érez rajta, holott csak tarságos utacskák kanyargóznak már azon. Ejnye, ejnye, és hirtelen veszedelmes világossággal kezdtem nézni, látni s most igazán és alattvalók híján uralkodni különös, undoros örömmel.

"Hatalom, szépség, szerelem, harc és béke, bizony ezek nem voltak s nem lesznek a tieid" - dünnyögtem. Fájt és jólesett, hogy így, ilyeneket szólhattam magamra, s hogy igazat szóltam, és önmagamat megszégyeníthettem.

Sokat beszéltem ezen az estén harsányan, bizakodóan, magamba behazudva hó40