Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"…több kulturát ennek az országnak…"

160 SZELÍD, ŰJ JEGYZETEK (GYÓNÁS A VILÁGNAK) Confiteor: el találtam felejteni megint, hogy szép hazánkban, Hungáriában, legkevésbé szabad minden őszintén jött őszinteséget ki­írni vagy kimondani. Az, amit a Világban a Móricz-matiné keserű szájízeként elsóhajtottam, egy-két ultramontán hírlap kegyéből hercehurcás, igaztalan bŰz lett. Már a verseim sorsa is kioktathatott volna, hogy aki jó, áj, bátor, az legalábbis: megérthetetlen, de mégis agyonbunkózandó - nálunk. Amit írtam: igaz, de valósággal fatálisán éppen akkor írtam meg, amikor én az én igazsá­gommal csak igazságtalan lehettem. Ezt az utált-tisztelt Budapestet éppen ak­kor kellett megvédeniük ragyogó, vitéz embereknek sötét agyak rágalmai ellen, amikor én már levelemet megírtam. És én megírtam a magam igazságát akkor, amikor minden nagyobb igazságommal Budapest és népének, nyugtalanságának, forrongásának igazságát kellett volna kiabálnom. Azt gondoltam szépen s a Világ­gal hívőén, hogy ma már Magyaroszágon lehetséges bátran megróni minden nyil­vános ferdeséget. Csalódtam, mert prédája s ürügye lettem a felekezeties osto­baságok betű-orgánumainak, s még jó szerencsém, hogy elvtársuknak nem fo­gadtak. Tanulság: jobban kell szeretnem ma még azokat is, akiket a változta­tás s az újító harc vágyán kívül világok választanak el tőlem. Igazán sokkal dü- hítőbb butaságokat kell még nálunk vagy harminc esztendőig lebírni, míg rátér­hetünk egy igazi kulturélet szépséghibáira. A Móricz-matinét valóban keresztyén tüntetésnek vette néhány ember, de ördög vigye el a taktikátlan poétát: nem kel­lett volna ezt meglátni. Mert nagyobb bűnök, elmaradottságok, gonoszságok van­nak Magyarországon, mintsem, hogy a legkisebb jó ember a legnagyobb becsü­letességből is akaratlan eszközükké legyen mindenfajta reakciónáriusoknak. V 1911. december 3. ÖPM X. Bp. 1973. 164-165. 1. 197

Next

/
Thumbnails
Contents