Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"…több kulturát ennek az országnak…"

talán ugyanilyen volt a publikum is. És Budapesten ma úgy veszekednek azon a problémán, melyet a csekélységem a SZENT APASÁGNAK keresztelt el egyszer, akárcsak mi valamikor mindig, mikor erről a nagy asszonygyálölőről, erről a kegyetlen Strindbergről beszéltünk.

Benne vagyunk mindenképpen a forradalomban. Nem a könyvek kezdik. A könyvek talán a leggyávábbak a magyar ég alatt. Egy Wilde-fordítás már iszonyú merészség. (De a merészségre is akad már példa.) A Minke Bélák azt hiszik, hogy nyugodtan dalolhatják a dalaikat, és meg is hallgatják őket. Sőt zsúrverses könyvet is produkál már a magyar géniusz (és micsoda csodabogaras könyvet). De tán sor kerül a könyvek forradalmára is. Mikor még a Magyar Színház is forradalmat csinál! Magyar REVÜ - színházban.

Sejti, hogy mi ez? EX-LEX a címe, de tudja,hogy a cím mellékes. Budapest kezdi magát kigúnyolni., ez a fő. Rajna Ferenc, aki a revüt írta, egy kicsit Bécsen, egy kicsit Tarnopolon szűrte át a francia esprit-t. De hát mit akarunk egyszerre? Minden héten tiz FILHARMONIKUS HANGVERSENYT, mikor egy szezonban bírunk el ennyit? Öt Operaházat, holott egybe sem járunk elegen? (Vasárnap magyar szerző estéje lesz, ide talán elmegyünk, mert esetleg oly jó honi szerző bukásánál jelen lenni.) Mit még? Minden esetre maga is azt mondaná, ha ma este velem ült volna a Nemzeti Színházban: jobb honi szerzőket, mint ifjÁ Hegedűs Sándor, akinek Ikaroszát játszották. Hja, Somló Sándor is ezt szeretné. De hol vannak ők? A Nemzeti Színház s az öltözöttebb magyar múzsa, úgy van most, mint maga volt a tavalyi farsangon, édes asszonyom. Silányak az udvarlói. Az Ikarosz egy feleség-csinálta karrier szomorú és kissé értelmetlen története. A repülés kérdését annyira sem oldotta meg, mint Santos- Dumont, akivel való kacérkodását az őszi automobil-kiállitáson nem felejtettem ám el, édes asszonyom.

Vigasztalja magát (engem vigasztal), hogy Bécsben sem tudnak jobban repülni, mint nálunk, ez idő szerint. A Vígszínházban színrekerült Ohorn reklámos színmüve; A szentbernáti barátok. Emlékezhet, még Párizsban olvastunk róla. Ohorn az ex-barát végigver a szerzeteseken, de úgy, hogy simogatásnak is beillik. Hát vagy-vagy! Nemde? Viszont legalább értelmes, erős, becsületes igék csendülnek az Ohorn darabjában. Ki tudja? Talán ez lesz, vagy az eféléből lesz a jövő, mély bánatára a magunkfajta L’ART POURT L’ART iskolásoknak. Meglássa csak: írnak még darabot a kötelező munkás-biztosításról is. A humanizmus nevében. S magam is a humanizmus nevében nem untatom tovább magát, édes . asszonyom. C’EST TOUT. Élünk. Tavasz van. Gondol jón rám az Akácia koesh- útján a tavaszi, az isteni Bois-ban.

MK 1905ь március 19. Diósadi

ÖPM VI. Bp. 1966. 96-98. 1.

173