Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"…több kulturát ennek az országnak…"
az Otthont, a színházakat s egymást. A Bartha Miklósok rettenetesen megnőtt szarvait nem veszik észre. Ók a kaszinók urait a Bob herceg üstökénél ragadják meg, holott e feudális, korlátolt banda ellen mégsem a népszínház nézőterén, a Küry Klára köténye jegyében illenék e bizonyos liberális újságíróknak megvívni a harcot. Eddig úgy tartottuk, hogy a magyar társadalomnak kivételesen, egy regu-- la megerősítéseképpen, különb sajtója van, mint amilyet megérdemel, most már tudjuk, hogy alantosabb. Pedig de alant áll ez a társadalom... NN 1903. március 22. (ae.) ÖPM IV. Bp. 1964. 54-55. 1. 136 A MI KACAGÁSUNK A Színház rovatba örömest tennök ezt az írást, de nem lehet. Nem színházi írás ez, ha kacagásról szól is, a színházi kacagásról pláne. Arról, amin mi kacagunk. A vígszínházban jutott eszünkbe tegnap este ismét ez a dolog. Vásott, huncut francia darabot hallgattunk, amilyenekhez már rettenetesen hozzászoktunk. És akinek mód adatott arra, hogy otthon, Párizsban, találkozzék e darabbal, s Budapestre rándult társaival, álmélkodva veszi észre, hogy micsoda más és különös a budapesti kacagás. Az őse a kacagásnak ugyanaz, ami a párizsié: a szerelmi röhej. A gall- latin fajtánál ebből mesésen kifinomodott és összetett kedélyhullámzás lett, mely már alighogy kacagás. Ezt a kedélyhullámzást ma már nem egészen könnyű megindítani. Akik a megkacagtatással foglalkoznak, azoknak végig kell játszani- ok a víg szerelmi téma minden skáláját, s még így is unalmasak ma már. Apró aktuális célzások, őrült-különös ötletek mentik meg ma már az unott ágy- turkálást. Holott ennél a fajtánál raffináltabban erotikus nincs. Komoly tudósokat hívhatnánk bizonyító segítségül, hogy egész Franciaország, ez ország minden intézménye, szerelmi lobogó alatt áll, s hogy még az óriási francia nemzet-vágyon is csak azért gyűlt össze, mert a nagy nő-kultusz miatt a szerelem nem olcsó mulatság. Egészen törvényes tehát, hogy a francia, vidám, szerelmi bohózat ma: az, ami. A francia fajta Délről táplálkozik, többet olvaszt magába a latin rokonokból, mint az északibb germán népekből. Ebben is sokan a dekadenciát látják, mi csak azt akarjuk vele bizonyítani, hogy a franciának több joga van meridionális mértékű szenvedélylobogásra és léhaságra. És el is tekintünk attól, hogy ez a nép egy tulcivilizált nép. DE MI? Mit akarunk mi a francia bohózatokkal? Mi, a jóval hidegebb vé- rüek, túl nem civilizáltak, kik az életet nem igen szoktuk fölfogni esztétikailag, (sőt életfelfogásunk nagyon is bús), pénzünk nincsen, a szerelmet sem tehettük századokon át állami intézménnyé, céllá, művészetté? 171
