Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)
"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"
Fojtott, s finoman csinált borokkal barátkozott meg Lőrinc туе. Л nótákból pedig azokat szerette meg Lőrinc, amelyek szegény idegeit legjobban csiklandozták. Imádta a vad, bolond, négeres, angol nótákat. Tivornya-helyeken töltötte éjszakáját Lőrinc. Gyönyörűséget okoztak neki maguk-mutatásával ízetlen kosztümő nők. Helyébe állott a nappalnak Lőrinc számára a sokkal barátságosabb éjszaka. Már Ukeikben fáradt embereknek szent mentsváruk az éjszaka. Fantáziájukat benne nagy szabadon szárnyra ereszthetik. Hihetik, hogy ők voltaképpen erősek. Nem tiltakozik hitük ellen a napszakának szorgos és félelmes élete. Lőrinc tehát eljegyezte magát az éjszaka örökös vőlegényének. Kötődött a leányokkal,hallgatta a sok fajta nótát, hajtogatta a poharat, s igaztalanul sok szépet vagy csúnyát képzelt el az életről. De a nóta, a nóta szerettette meg magát legjobban Lorinccel. Ugráltatta a lelkét, a szívét, a vérét. Pláne, ha táncoltak is hozzá. Ilyenkor minden érzékével élvezett Lőrinc. ízét, jó ízét érezte az életnek, s parfümök szállongását sejtette ki a levegőből. A nóta ébren tartotta Lorincet, és a tánc. Halasztatta vele a hazatérését. Már öt, már hat óra volt: Lőrinc ült és dúdolt. A furcsa nóta és a furcsa tánc mindig el tudta szedni tőle az álmot. Lőrinc néha odakiabált a táncos négernek vagy a ványadt hamburgi leánynak: — Ne hagyd magad Brown! — Bravó, bravó, Izabella! — Tüzesebben, tüzesebben! Mindez sok hajat letörült a Lőrinc fejéről. Arcát is eléggé elsápasztotta és eltorzította. Olyik alkalmakkor, főképpen fölkelés idején, elégedetlenkedett is magával Lőrinc. De éjszakára elhányt minden önvádat. Inai megacélosodtak, s Lőrinc úgy loholt a tivornya-helyekre, hogy azt már majdnem táncnak lehetett nevezni. Itt fogadták őt leányok és cimborák. És vártak reá az éjszaka szép hangulatai és álmai. Ám Lőrinc nem tartozott a dúsak közé, minek folytán csak hónapos lakást tarthatott. Szép és okos lakás volt ez, de egy rosszul rejtett ajtó minden hangos titkát áthozta Lőrinctől a szomszédokhoz. És a fátum, mely valóban van és dolgozik, ezt a helyzetet ragadta meg Lőrinc ellen. Pontban tíz órakor minden délelőtt lármázni kezdett a szomszédban a zongora. Lőrinc aránylag elég eszmélkedő és érdeklődő ember volt. Aztán kínokat okozott neki a föl ébresztés. Hiszen rendszerint pár órával előbb feküdt le csak Lőrinc. És az éjszaka emberének szörnyű gyötrelem álomból riadni. Lőrinc érdeklődött, s megtudta, hogy bizonyos, nagyon fiatal Berta kisasszony az, ki pontban tíz órakor kegyetlenül ráüt a zongorára. A nagyon fiatal kiasasszonyhoz ilyenkor jön el az ő mestere. Gyönyörű éjszakák után gyönyörű reggeleken édes mámorral pihentette le magát Lőrinc. Ám jött a zongoramester, s Lőrincnek a fül tanú szerepe jutott a zongora kegyetlen zaklatásához. — Tram-trem-trim, most jó volt, Berta kisasszony. — Tanítson valami négeres nótára. 18
