Ady Endre Budapestje (Budapest, 1977)

"Budapest… végső földülésemben megtámasztott"

- Holnap egész csomót hozok.

Ekkor már Lőrinc iszonyú mennyiségi brómokat szedett, s ideges képzelődései voltak a szegénynek.- Tral-la-ti-ral-la, tram. - Most jó volt, Berta kisasszony.

Még tíz óra sem volt, s Lőrinc nyolc órakor dőlt ágyába.

A lárma újra felébresztette. A feje zúgott, s idegességében úgy érezte, hogy ő most egy szanatórium betege, akit ki akarnak próbálni.- Tral-la-ti-ra-la-tram. Nagyszerű dolgokat hoztam, Berta kisasszony.

De a mamának nem szabad megmondani, hogy honnan. Ojjé, hamis helyekről hoztam az új nótákat. Egy néger és egy német leány táncolnak rá. Bizony, de milyen táncot táncolnak. Azt magának el se tudom mondani, Berta kisasszony.

Lőrinc levegő után kapkodott, mint egy asztmabeteg. Nyomorú bőréből szeretett volna rögtön kibújni. Elkínozta a szerencsétlent sok hetek álmatlansága. Hallucinált, s köhögős felkiáltásokkal élt. Egyben érezte, hogy idegei megszakadnak. Baj lesz, baj mindjárt. Aztán hallgatózott egy kicsit Lőrinc. A nagyon fiatal Berta kisasszony beszélt:- Játssza el, játssza el mind. Azokat, amit ön hallott. Tudja: ott, ahol mondta.

Iszonyú lármával megszólalt a zongora. Lőrinc kétségbeesve meresztette ki szemeit. Mindjárt felugrik, s tébolyodottan kiabálnia kell. Aludni, aludni a- kar. A szomszédból pedig zúgva, harsogva, dühösen jön be a nóta, mely éjszakáit éberekké és szépekké szokta tenni.

BN 1906. február 4. Leilei András

ÖN Bp. 1961. 431-433. 1., 1329. 1.

9

AZ ESTE SZOMSZÉDJAI

... Haldoklott a nyár akkorában Budapesten. Rászállt a szürke és hideg ősz a Duna tájékára. Engem nagy csalódások belekergettek az éjszakába. Minden napszaka ijesztő. De Budapesten legszörnyűbb a nappal. Az emberek egymás hátát tapossák. Kin és kétség minden arcon. Mindenki ellenség, aki él. Egy nagy nyöszörgés a nappali Budapest élete. Szóval: én megszerettem az éjszakát.

Miket miveltem az éjszakában? Akarom, hogy ez írásomat leányok is olvassák. Annyit vallók be, hogy csúnya, pusztító életet éltem. De mámorok rózsás felhői úszkáltak sfírűen felettem. Leányok kacagtak bele gyászos gondjaimba. Nagy percek ereje fogta át nemegyszer a lelkem. Ha jó volna a tüdőm, bizony visszamennék az éjszakába. Iszonyúan hatalmas férfiúnak éreztem elégszer magam. És az élet célja nem ez? Kár, hogy a tüdő gyönge gép.

Alkonyatokkor ébredtem mindig. Lámpa világossága mellett öltöztem. Forró volt a fejem. Szemeim bután révedeztek. Lármázott az esti Budapest. És én neki indultam az éjszakának.

19