Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Budapestet nem pártfogolta sem császár, sem szabadság: ez a nemzeti életerőnek a műve"
tett verses para coljával sorompóba hívja a fél világot. De a mi mind ezen mulatságoknak a savát-borsát teszi, az a minden látványossági bódé előtt álló impressarióknak a hivogatása. Ezek többnyire olaszok. De annyira akklimatálva vannak már, hogy magyar programmbeszédekkel hódolnak a nemzeti közérztlletnek. Ezektől meghallgatni a mag- netismusról és hypnotismusról s a kígyók biográfiájáról való szakszert! informatiót, igaz szittya magyar nyelvre leforrázva, a legmagasabbra becsülendő műélvezet. Vasárnapokon és ünnepeken tizezerekre menő néptömeg szállja meg e népies mulatozás helyeit, minden néposztályt együtt lehet találni: ide mindenki gyalog jön, a népliget utcáján csak egy fajta szekérnek van szabad járása, annak, a melyet a százfodros szoknyáju dajka tol, a benne ülő fölcicomázott l ábával. Innen jobbra térve, átkelünk a már említett kis hidon a /Széchenyinek nevezett/ kisebb szigetre, a hol elegáns Tivoli fogad, rendes cigányzenével. Gyönyörű hársfák vannak a szigeten. S innen túl, mig a Nádor-szigetet bejárjuk, egyik festői kép a másikai váltja, melyeket csak az oda épített artézi fürdő ideiglenes épületének prózai alakja zavar meg. Igaz, hogy prózai, de gyógyító hatásával jóltevő. Az artézi kutat, mely e fürdőt ellátja, a főváros készületé Zsigmondy Vilmos mérnökkel, s ez a kontinens legmélyebb artézi kútja. A zöld fák alatt ott látjuk üldögélni a sápatag hölgyeket pohárkákkal, kik az ingyen csorgó forrás hő vizét lassanként szürcsölgetik. Jobbra e tótól és szigeteitől terül el az országos kiállítás színhelye, melynek di- szes épületei közül fönnáll most is a nagy iparcsarnok, a király pavillon és a művész-csarnok. A nagy iparcsarnok jelenben kereskedelmi és ipari rendes kiállítóhelyül szolgál; méltó a megtekintésre mindenkinek. A hazai iparcikkeket ott találjuk a legeredetibb mivoltukban és nagy választékban; virág- és gyUmölcs-kiállitást is itt szoktak évenként rendezni. Rendkívüli, jótékony célú ünnepélyes diszmenetek is innen szoktak kiindulni, minőket a főváros előkelői, Írókkal, művészekkel egyesülten rendeznek, fantasztikus díszítésű tár szék erekkel, melyekről a színházak kedvelt művésznői népies viseletekbe öltözve, szórnak az utcákat ellepő közönség közé virágokat és versket, kisérve zenebandáktól és lovas legények bandériumaitól. Máskor egy országos tornaünnepély alkalmából négyezer serdülő tornászt lehet látni trombitaszóra elvonulva katonai rendben, a hány csapat, annyiféle jelmezben, a kik aztán a régi görög olympi játékokat újítják föl a körülkerített szabad téren, versenyezve a bajnoki koszorúért. A nagy nemzeti ünnepen, Szent István napján aztán itt lehet látni százezerét az egész országból idesereglett látogatóknak, s lehet gyönyörködni az egyesült dalárdák hatalmas kardalail>an. A most már világhírre kapott budapesti lóversenyek alkalmával ismét uj életképet mu44 tat a Városliget. A Stefánia-ut a leglátogatottabb sétahelylyé válik. Egyik uri fogat a másik elé vágtat, egész sora a négy lovas hintáknak versenyez egymással; a hintókban a szépség, a divat gárdaezrede vonul el szemeink előtt, melynek nem akar vége szakadni; s ez a tömege a szépségnek elfoglalja a versenytér tribünjeit. Lenn a rutfon látni a hazai közélet celel vitásait, hires külföldi vendégekkel együtt, de körülöttük ott nyüzsög ott forr az egész néptömeg; diák, kereskedő, iparos, s az mind lesi, várja a verseny eredményét, keresi a tolalizatört, fogad a paripákra s osztozik az izgalmaiban, örömében és csalódásaiban a főranguak mulatságának, s harsogó éljen- nel üdvözli a győztest. A lóverseny utáni kocsi-corso, melynél egyik uri fogat a másikai 51
