Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Budapestet nem pártfogolta sem császár, sem szabadság: ez a nemzeti életerőnek a műve"
lédtől; közben egy sikongató szép leány, a kit fetUltettek egy szamárra s az neki viszi a tUske bozótnak. S ez a látvány igy gombolyodik le ezernyi változatban késő éjfélig; de azért a gyepen még táncolnak holdvilág, lámpafény mellett a kintorna köríti s a lombsátor alatt még reggel is hangzik a budakesziek öreg dobja és bombardonja. És az egész zsivajgó néptömeg között nem látni egy zsandárt. Hitkán fordul elő itt verekedés, vagy más egyéb kihágás. S az egész élvezetnek az adta meg a javát, hogy gyalog kellett feljönni érte. De hát még lemenni! Az apostolok lova volt az egyedüli közlekedési eszköz. Azért esett olyan jól! De csak addig volt Svábhegy paradicsom, a mig a spekulánsok meg nem tudták, hogy az. Egyszerre csak ellepték a Svábhegyet a szőlőtermesztés vandáljai. Elpusztították az őserdőket; szőlőt ültettek a helyükbe; kivágták Mátyás király mulató kertjének négyszázados hársfa-óriásait, a terebély juharfákat; elűzték a berkekből a rigókat, s a múzsákat, és szőlőt ültettek mindenüvé. A Svá! hegy aztán azzal állt rajtuk 1 osszut, hogy mikor bort akartak belőle facsarni, a vizet is megtagadta tőlük. Az őserdők kiirtásával elapadtak a források, s mig az előtt a király kútja Budavárát is ellátta friss ivóvízzel, most a svábhegyi lakosoknak aDunárul kellett fölhordatni szekérre az ivóvizet. Ez volt a Svábhegy pusztulása. A véletlen /azt mondják, egy regénynek a hatása/ oda hozott ekkor egy svájci vállalkozót /Cathry/, a ki megkisérté a lehetetlent, a költő fantazmagóriájának megtestesítését, egy fogaskerekű vasútnak az építését föl, a Svábhegy tetejéig. Ugyanez összevásárolta a vasút közelébe eső telkeket. Előtte való évben úgy elpusztitá egy apocalypticus jégeső az egész Svábhegyet, hogy örült, a ki menekülhetett a telkétől. S a vállalkozó azon a gyakorlati oldalon kezdte, hogy a parcellázott telkekre nyaralókat építtetett, a melyeket sok évi törlesztésre áruba bocsátott. így támadt néhány év alatt egy uj villacsoport, mely mai napság már egy egész városrésszé nőtt kényelmes, ízléses épületekkel s pompás kertekkel és parkokkal, melyeknek középpontja az Eötvös nyaralójából átalakított pompás vendéglő. Ez előtt tizenöt évvel, mikor a fogaskereü vasút megnyílt, ezen cikk Írója a Svábhegyről megemlékezve igy irt: "Kényelmes serpentina vezet föl a tetőre s a látogatót díszes kioszkok fogadják; árnyékos fasorok borulnak össze a sétány fölött, a villák udvarain szökőkutak vizsugara táncol bőséges vízvezetékből táplálva, - fenyőfák ligete, - népkert, - hires hazafiak szobrai ............................ Ne nev essetek rajta; nem a Svábhegyet írtam le, hanem a Monte Pinciot Rómában." I És ma már e záró mondatot ki lehet törülni; mert a Svábhegy utolérte ez ábrándképet ; pompás kocsiút, árnyékos ligetek, nagyszerű vízvezeték, diszkertek, nagy hazafiak, Eötvös József, Széchenyi István művészi szobrai; sőt, a mi a római diszhegynek nincsen, a Svábhegy tetején keleti pompával ellátott fürdő és uszoda. Ez még álomnak is sok lett volna. A Svábhegy manapság elsőrendű mulatóhelye a főváros közönségének, piaccal, boltokkal ellátva, telefon-hálózattal a fővároshoz kötve. S a múltat,-a mikor még a tulipánok helyén vadvirágok nyíltak, a mikor az őserdők fáin még sasok tanyáztak, a harasztban futó kígyó zörgött, az 47
