Jókai Mór Budapestje (Budapest, 1975)
"Egy új kötött pálya lett elém rajzolva a sorstól: a politika útja"
kotmányt? A közben egyebet is tettünk. A mi csak kard és puska volt kapható a városban, azt mind fölvásároltuk, magunk fegyverbe öltöztünk. Jaj de szép volt az utcán látni az egész férfisereget a polgári ruha fölé karddal, a szíjra vetett dupla puskával, nemzetiszinü toll a kalap mellett, nemzeti kokárda a mellre tűzve. Egy derék zsidó polgártárs /a nevét elfeledtem, de az egykorú lapokból előkereshetitek/ maga kétezer puskát vásárolt fel Stájerl>an s ingyen adta oda a hirtelen megalakult nemzetőrségnek. - S hogy semmi ne hiányozzék, megtudtuk /volt már a forradalomnak is rendőrsége/, hogy bécsi jóakaróink egy hajóval lőport és ólmot szállítanak Horvátországija. Azt mi, mint hadi dugárut, a népjog címén lefoglaltuk s aztán volt már a puskáink számára töltény is.10 Egy délelőtt épen azon tanácskoztunk az én dohányutcai szobámban Petőfivel és Vasváryval: hogy felmenjünk-e cum gentibus1* a pozsonyi országgyűlésre, pressziót gyakorolni? a midőn be12 nyit a szobámba egy tisztes agg duenna, körülnéz s meglátva két barátomat, letesz az Íróasztalomra egy papírba takart csomagot, azt mondva hozzá:- Ezt küldi önnek valaki, hogy kicsoda? azt találja ki. Azzal visszavonult, eltűnt. Én hozzá sem nyúltam a csomaghoz, a mig a két barátom el nem távozott. Azok is diskrete magamra hagytak. Hát hisz ez megszokott állapot volt már /egy egész hét óta/, hogy a márciusi fiatalokat kegyelik a magyar hölgyek. Vasváryt bizony majd széjjel szedték. Szép fiú is volt: achillesi alak; nagy szemű, nagy orrú. Aztán én sem voltam valami bagolyrugta vakarcs /ötven év előtt!/. Én rám is gondoltak. De azért még is kitaláltam egyszerre a rejtélyes csomag küldőjét, a mint annak a tartalmát megláttam. Egy nemzetiszinü süveg volt az: selyemfonálból horgacsolva. Egy hét alatt készült. Éjjel-nappal dolgozhatott rajta, a ki készítette. Épen a fejemre illett. Semmi Írás, névjegy nem volt hozzá. Alig vártam a délutánt, az illemlátogatás idejét, felköltöttem a kardomat, vállra akasztottam a puskámat, a selyem süveget pedig eltettem a tölténytartóba. Hát bizony a márciusi napokban úgy járt minden gavallérember látogatóba elegáns hölgyekhez; puskával a vállon, tölténytartóval a csípőn, karddal a tomporon. így mentem én is első látogatásomat tenni - Laborfalvy Rózához. Azon kezdtem, hogy megköszöntem neki a számomra készített nemzetiszinü süveget. Meg volt elégedve, hogy a küldőjét kitaláltam magam eszétől /tán nem is az eszétől/. Azonban visszahoztam azt, mert valami kimaradt belőle: az évszám. Az pedig lényeges dolog. Mert ezt az évet, mig a világ világ lesz, mindig emlegetni fogják. Akkor aztán a hirhedett művésznő rögtön a hímző dobjára feszité az én háromszinü sipkámat s minthogy horgacsolással nem lehetett többé a hiányt klpótlani, hímzéssel tüzködte oda a Március 15-ike mellé az "1848"-at, a hogy az ma is látható az ereklyémen. Én ott voltam addig, a mig ez elkészült. 22
