Nyilas Márta: Arany János Budapestje (Budapest, 1957)
Budapest története Arany János írásainak tükrében
BUDAPEST TÖRTÉNETE ARANY JÁNOS ÍRÁSAINAK TÜKRÉBEN Fővárosunk történetének legtöbb fontosabb korszaka felbukkan Arany János epikus költeményeiben és a középiskolások számára írott irodalomtörténetében. Az 50-es években írt történelmi ballada sorozatban Arany saját korának szól, a szabadságharcra emlékeztet, az elnyomásra céloz. Török Bálintnak az árulókra mondott átkánál a kortársak bizonyára Görgeyre gondoltak, az V. László rabjai a szabadságharc bebörtönzött hőseire értetődtek, a költemény utolsó sora: De visszatér a rab! — biztatásként, fenyegetésként hangzott. A történelmi keret megalkotásánál a költő mindig tudományos forrásanyagra támaszkodott. Megkönnyítette ezt az is, hogy tudósaink ebben a korszakban szintén politikai célzattal bocsátották ki a történelmi forrásműveket. Hun kor Arany János még osztotta kora téves felfogását a hun-magyar azonosságról, illetve rokonságról. Kézai Simonnak, a hun krónika szerzőjének — mint Horváth János kifejtette — irodalmi sikere, hogy több mint fél évezreden át elhitette ezt az elképzelést. Toldy Ferenc irodalomtörténetében kifejti azt a föltevést, hogy létezett egy hun mondakör. Nyilván ez adta a gondolatot Arany hun triológiájához. Ennek egyes részletei Buda területéhez fűződnek. Nem lehetetlen, hogy diákkorában, akár Vörösmarty és nemzedéke, Bepszeli Hunniásza mellett ő is ismerte azt a XVIII. századi hazai latin epikát, amely nemcsak ahunok honfoglalásátdolgozta fel, de elmondta Buda és Attila viszályát is e helyhez kapcsolva. (Schez Péter: Metamorphoses Hungáriáé) A hun könyvmonda ismeretét Arany nyilván Thuróczi krónikájából (mely az előző krónikákat magába olvasztotta) merítette. Kelen táján, a hegy megett, Borulni látom az eget; Kelen körül setét a föld, Mozdulni látom a mezőt: Kemény Keve ott a vezér Hadával im a parthoz ér; Széles a viz, mély a folyó: Nincs rajta hid, nincsen hajó Tömlőkön ott a hős Keve Hadával igy átalkele, Miért a hegy, miért a sik Kelenföldének mondatik. (Keveháza, 1853.) Város vaia régi6e Duna jobbik partján, Megtörve had áltál, Keve, Béla kardján; Tornyai, bástyái, mellvédéi most rom: Hunok idejöttén alázta meg ostrom. Teteje hamvvá lön; még falai állnak, Lassú enyészettel ott hagyva halálnak, Ügyefogyott aljnép csarnokait éli, Szél benne bitangol: az északi, déli. 31
