Nyilas Márta: Arany János Budapestje (Budapest, 1957)

Fővárosi táj- és életképek

Ki ne ismerné a Margitszigeten, a Tölgyek alatt írott versét. Kedvenc pihenőhelyén

a költőnek ma mellszobra áll.

A tölgyek alatt Szeretek pihenni,

Hova el nem hat Város zaja semmi.

Zöld lomb közein „Áttörve” az égbolt S a rét mezein

Vegyül árny- és fény folt.

A tölgyek alatt Oly otthonos itten!

A tölgyek alatt Még most is el-ülök; Büv-kép csalogat, Ábrándba merülök; Hajó-kerekek Zubogását hallom . . . „Hajrá gyerekek:

A vízimalom!”

A tölgyek alatt lm meglep az alkony,

Hüsebb fuvalat Zörög át a parkon;

Felhők szeme rebben:

Haza sietek,

Jobb ott, melegebben,

Ki vén, ki beteg . . .

A tölgyek alatt

Vágynám lenyugodni,

Ha csontjaimat Meg kelletik adni;

De akárhol vár

A pihenő hely rám:

Egyszerűen, bár

T ölgy lenne a fej fám !

(Tölgyek alatt. 1877. aug. 5.)

De a Toldi szerelmében is megénekli a Margitsziget fáit. — Toldi keresi a margitszigeti zárdában Piroskát:

Ott a kolostornál kémleli, hogy’ lásson Fel is az ablakra, be is a szűk rácson,

Ha elébe a sors — ne Piroskát hozná,

Csak egy olyan szüzet, ki hasonló hozzá.

Mind hiába! — hátra kerül a kert megé,

Fala nem volt, csak mély, öles árok szegé;

Odabenn a fák közt Toldi megpillantott valami keresztet s domborodó hantot.

„Piroska! . . .” zuhant most körül a keresztre,

Most kele — négy gödröt vájt neki jó kardja,

Két keze markával földjét kikaparta,

Felrántva tövestül négy fiatal füzet;

Ezek árnyékolják az apácaszüzet.

(12. ének, 101—104. versszak.)

(A következő versszakot a költő nem jelentette meg:)

A négy fűz elárvult sarjai tán élnek Ma is, oltalmában fejdelmi személynekM Ki, hogy e szép sziget rászálla idővel Beszövé nagy múltját virányos jövővel.

S hagyta, hogy a környék agg fülemiléje Éneke utolját ott elzengicsélje,

Azután hallgatva ott várja halálát De kövessük Toldit és a rege szálát.

(1879.)

N

23