Nyilas Márta: Arany János Budapestje (Budapest, 1957)
Fővárosi táj- és életképek
FŐVÁROSI TÁJ- ÉS ÉLETKÉPEK Arany költészetében megelevenednek pesti-budai tájak. Az élénk, pontos megfigyelő emléket állít sok fővárosi típusnak. A vidékről felszakadt Arany a városban is a zöldet keresi, szereti ; legkedvesebb helyei a pesti Liget, a Margitsziget. Mikor a Pipa-utcában, az Üllői úton lakott, rendes sétahelye a Városliget volt. Ott látta Péterfy „vastag bottal kezében, üregébe húzódó érzelmes szemét a földre irányozva”. Mikor az Akadémiában lakott, rendesen omnibuszon járt ki a Ligetbe. Sétáit szép verse örökíti meg: ÉNEK A PESTI LIGETRŐL Kimentem a ligetbe újra Hosszacska távoliét után, Hogy lássam: füve, berke, útja Minő hatással lesz reám. Annak találtam most is, ami, (Régóta búvom, s eleget), Ügy összeillünk párosán mi: Kopott ember, kopott liget. Már útja is (kettő viszen ki)33 Zilált kedélyhez jól talál: Az árnyasabbat sok nép döngi, És bűzös mint a döghalál; A másik szép, de hő sugárú, Oldalt paloták és — romok, Kevély nagy boltokban zsibáru, S dűl Rákosról be a homok. Ki a korral szeret haladni, Vasútra váltja fel magát, S örül, ha van hely felakadni S úgy lógni ott, mint egy kabát. De én rozzant szekérre ülök Tized magammal (a baki Trónt nem igénylem)39 — és repülök. Hogy a velőmet rázza ki. Ott, a kapun kivül, leszállunk, Illet szerénység mindenütt, — Szerencse, ha — még bétalálunk — Egy fényes hintó el nem üt. Renn, összevissza, minden sarkon Kintorna, koldus, bűn, nyomor; S hogy örömünk teljék a parkon: Jó legyen a fül, szív, gyomor ! És mégis, a liget nekem szép, Valahogy a lelkembe szól. Ha elbolyongok félre, messzebb A köznép tolongásitól; (Nem az egy-ingre vetkezettet Értvén csupán e név alatt: Köz nép az is, mely toilettet Fitogtatván, körben halad.) Szabadság — és hogy biztos szár azt Érzek, hat igy rám, hogy e kis Ligetből (bár maga kifáraszt) Mehetnék a Tiszáig is !. . . Keletre, mint a berki szellő, Mely a lombok közt rést talál. . . Keletre, mint az égi felhő, Mely ott egy kedves sírra száll. 21