Nyilas Márta: Arany János Budapestje (Budapest, 1957)

Arany János Budapesten

Szegényes volt a magyar irodalmi élet, nem irigylésreméltó a fővárosi író sorsa sem. Szerencséjére, Arany János nem élte az egykorú írók tengődő életét. Ekkorra már vagyona volt, a Kisfaludy Társaság igazgatói állása is biztos alapot jelentett családja számára.

Baráti köréhez az ország legtekintélyesebb emberei tartoztak. Mindig szeretettel írt róluk. Arany Juliska feljegyzéseiből tudjuk, hogy vasárnaponként többnyire a reformkori haladó politikus, a jobbágyfelszabadítás szószólója, Bezerédj István özvegyéhez járt ebédelni. A művelt hölgy a Párisi Házban, a Kígyó-utcára néző lakásában látja vendégül férje régi barátait. Hetenként nála gyűltek össze Deák, Kemény Zsigmond, Csengery, Horváth Mihály, Gyulai Pál, Lukács Móric, Perczel Béla, Bartal György. (Idővel a fiatal nemzedék töltötte fel a régiek helyét; így Arany László is.) Később, amikor már mind jobban fogyott a nagy emberek sora, így emlékezett vissza Arany a múlt időkre:

Ez vaia örömed — s tűzhelyednél látni,

Kik voltak a férjed elvtársi, baráti;

Hol — mint nemes arca hiú árnyék-képen — Szelleme is folyvást ott lenge középen.

Ott, mikor fordulón volt a Haza sorsa, (Bölcse ajakár ól nekem is hullt morzsa), Hogy’ kössük a múlttal a jövendőt összve: Fehér asztalodnál pendült meg az eszme”

(A jóságos özvegynek. 1880.)

1865-ben lett az Akadémia titkára. Akkortájt készült el a Magyar Tudományos Akadémia palotája, a titkári lakást azonban Arany nem kapta meg. Az Üllői út 7. sz. alatti lakásából — hova 64-ben költözött — kellett hivatalába járnia. Sérelmét versben panaszolta el:

A Tudománynak háza vagyon: Ennek örüljek hát ma nagyon? Kell gyalogolni a lelkem agyon Nyári melegben, téli fagyon.

Nincs, ki ne lássa, bár csupa vak, Hogy kocsis helye kocsin a bak; Ha leszorítják, hajtja gyalog: Csakhogy ez aztán lassú dolog.

Hát hisz a malmot befejezték:

De szegény molnárt kirekeszték; Kormányos evezzen a gálya után — így akard ezt a kapitány.

Ámde ki vallja ebben a kárt? Nékem ez a kis séta nem árt: Pezsgeti vérem’, tart melegen Csak a szekéren baj ne legyen!

Nem palotába — vesszen a fény! —

Nem oda vágytam s gondolok én;

Vontak erővel, kór-nyavalyást,

S dísze nekem Dejanira-palást.35

(Ártatlan dac, 1865. dec. 11.)

A verset íróasztalába rejtette. Csak amikor 1867 tavaszán végre felajánlották számára az akadémiai lakást, akkor írta Lónyay Menyhértnek:

Midőn 26 hóval ezelőtt az Akadémia megtisztelt bizalmával; s én eljogadám e nem várt, nem keresett, akkori és mai meggyőződésem szerint nem is érdemelt kitüntetést: csak azt tudtam, hogy dicsőült Szalaynk nyomába kell lépnem, az ő hivatala terheivel és előnyeivel... és csak azután értesültem az igazgató tanács délelőtt hozott határozatáról, hogy nekem választásom van 800 forint lakbér, vagy lakás közt a bérházban . . . Ily előzmény után, talán a cseléd sem tekintett egyenrangú tisztviselőnek azokkal, kiket az Akadémia a palotában szállásolt el.. .

Ily hangulatban ért báró Eötvös felszólítása: nem volna-e kedvem beköltözni a palotába ? . . .

Nem vágyom én a palotába — mert palota. Nem akarok terjeszkedni, beérem az udvari szobákkal, az utcaiakból másfelet kívánok csak (annak jelét, melyet gr. Waldstein elrekesztett.).

(1867. márc. 22.)

Beköltözött az Akadémiába — harmadik állandó pesti lakásába — és ott maradt élete végéig. Ott lakásának emlékét ápolja a kegyelet.

2 Arany János Budapestje — 5/0 S

lé