Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Kazinczy Ferenc és pesti barátai

Hol vidám tréfák enyelegve ültek Szüzeid nyájas kebelin, midőn a Szent öröm nektár-poharát kiönté

Myrcia rájuk.

Éltem éden volt az arany világban.

Mint Adoniszt, oly kegyesen tekintett Számtalan szűz és ha szerét tehette,

Lejte utánam.

Kis Cupidónak repülő nyilától Sértve szivem, mely epedezve kéré Élte legszentebb örömének édes

Tárgyait ottan.

Hátha fáklyát gyújtja Lyaeus egyszer,

Ékesen, minden piperézve tűnvén,

Báj alá szivem, vegyesen személy ök Táncnak eresztvén.

Képzelem nyájasb örömöm, barátim,

Melyet a város kerek erdejében Érze szivem, mint Buda öszvegyült és Pest mulatozni.

Újra ez mind szép kebelét kitárja Nékem. A Fátum kegyesen kacsingat Énfelém, réten vegyesen virágzik

S illatoz ámbrát.

Ó, te éltemnek kegyes ápolásit S újra andalgó vigadást jelentő Csillagom, tűnj ! Múzsa, mi is repüljünk

Étheri szárnyon !154

A Pesten diákoskodó, jurátuskodó Hoblik versei olvasásakor lehetetlen a Csokonai neve alatt szereplő jurátus kesergésére nem gondolnunk. Bármily triviális, magától adódik az összehasonlítás a szegény fiú bosszankodása és pesszimista szemlélete, meg a módos földbirtokos ifjú állandó elragadtatása között. A „Pesti dicsőség” szerzőjét a poloskák csípték és principálisa durva magázással ugratta ide-oda. Hoblik a szép pesti polgárleányok társaságára gondol, a társadalmi szórakozásokra, szerelmi ingerekre. — Hoblik költői tehetsége nem mérhető Berzsenyiéhez, mégis érdemes foglalkoznunk vele. A mester méltóságos emelkedettsége mellett a fiatal költő szökdécsel. De antik formákban szökdécsel, fenséges hangnemet imitál, mozgósítja verseiben a Helikont. Pest empire házsorai közt e klasszikái versek nem hatnak anakronisztikusán. Persze van benne mesterkéltség, mint az egész empire-ban, a görögösködésben a francia forradalom és a forradalmi háborúk idején, a modern polgárság diadalmakor. Görög versnemekben ünnepli a faluról jött, avult iskolázottságú magyar költő Pest polgári szüzeit. Nehézkes a köntös, de éppen divatos — bár divatjának napjai számlálva vannak.

Hoblik is mesterének vallja Kazinczyt, a satellesek közé tartozott a pesti triász körül. A triász feje ekkoriban Vitkovics Mihály (1778—1829): a pálos kolostor és a központi papnevelde könyvtára után az ő polgári szalonja lett a fővárosban az írók találkozóhelye. Hozzá írták Kazinczy és Berzsenyi szép episztoláikat. Berzsenyi már idézett soraira Vitkovicsnak „Horváth Istvánhoz” intézett episztolája adta meg az indítékot. A pesti költő ugyanis ezt írta ugyancsak a fővárosban lakó barátjának: „Mig téged zajgó Pestnek henye gőze leheltet... Be teljes örömmel otthagynám Pestet, Mátyás palotája helyét is.”155 Erre felelt Berzsenyi a főváros dicséretével. Egyébként Vitkovics se panaszkodott máskor lakóhelyére. Büszkén vallotta maga is, hogy:

lm a magyar nyelv géniusza Pestre siet repeső kegyekkel.156

(Gróf Cziráky Mihályhoz.)

155 Vitkovics M. müvei 1079. I. p. 115.

156 I.d m. p. 90-91. p. 110-111.

66