Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
Kazinczy Ferenc és pesti barátai
Nemcsak a kimagasló írókat kell ismernünk, hanem egy kor irodalmi képének megalkotásához a jelentéktelenebbekkel is foglalkoznunk kell. A magyar költészet minden nagyja körül meg kell látnunk a kisebbeket, mint egy kórus tagjait, akik a karvezető mögé sorakoznak. így Berzsenyi mellett figyelmet érdemelne Péteri Takács József, valamint Hoblik Márton is, akinek itt két versét idézzük s tesszük hozzáférhetőbbé. A „Búcsúzás Pesttől 1812.” így hangzik : Eljött már az üdő, hogy kell búcsúzni, barátim, Tőletek, ó, feleim. Búcsút kell vennem, tőled, gyöngy pesti vidék már, Szüzei, tőletek is ! Már hó harmatokon förd a sok Naftali fattya S tiszteli a Jehovát. Bacchus szent ligetin repdez dagadozva gerezdünk, A Badacsony szüretel. Pómona megszedvén jóformán drága gyümölcsét, A kamarába raká. A langyos szellők változnak zordon üdőre, Tél közelítve köszönt. Drága hazám földjét meg kell valahára tekintnem S a Balaton szeleit. Szőlős-Györki vidám Tempém kebelébe repölvén, Ott csalom én az üdőt. Most hát elszakadok, bátor csak kurta üdőre Tőletek, ó, kegyesim. Mig Phoebénk szarvát kétszer meg fogja mutatni, Visszajövök magam is. Emlékem, szivem hagyom, a hiv s tiszta szerelmem Zálogul addig is itt.151 A költő tehát szüretre ment haza ősszel, a zsidó nagyünnepek idején. Ezek az ünnepek tehát már a 19. század küszöbén is feltűntek Pesten, alighanem úgy rányomták bélyegüket a városra, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt. Az üzletek nagyobb része zárva, ünneplőruhás sokada- lom az utcákon. Az idegen szokású, sőt viseletű, nyelvében se magyar, se német, középkori jellegű gettózsidósággal szemben való idegenkedés — mely nem mérhető a 20. század „tudományos” és rendszerbe foglalt antiszemitizmusához — nem volt oly nagyfokú, hogy a költők emelkedett hangú verseikben ne említenék a városban új színfoltot jelentő jövevényeket. így Hoblik, de láttuk ezt már Virág Benedeknél, sőt már a pomázi hajókirándulás deklamáló szerzőjénél is. A 18. században, illetve a 19. küszöbén is még a maradibb vidéki költők is örömmel üdvözölték a főváros fejlődését; az ipar, a kereskedelem virágzását a magyar jövő zálogának tekintették. A nyomtatásban megjelent és költői igényű művek kizárólag szeretettel, csodálattal írnak a fővárosról és népéről. Ezt tanúsítja Hoblik Márton másik verse „Pesti út 1812”. című is, amelyben a fővárosba való visszatérését ünnepli : lm, tűnődik már ragyogó szekérben S ritka szarvát tartja Amáltheának, A szerencsének kegyeit varázsló Phoebus az égen. Mellyel a régvárt utamat felétek Vészem, ó, Pestnek gyönyörű vidéki ! Ifjúságomnak gyöngy korait hol éltem Báj örömekben. 152 * 154 152 Hoblik Márton versei. 1814. p. 51—52. 39 — 41. 133 Id. m. p. 54-55. 154 Hoblik M. versei, p. 37 — 38. és p. 42 — 44. 5 Pest-Buda a 18. század költészetében 65
