Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
A városi élet ábrázolása II. József idejétől kezdve
Egy mondá: — Vonjuk le róla a gyúnyáját! Kiáltott más: — Húzd le mentéjét, dolmányát; Húzd le, ne hadd rajta ingét, sem gyatyáját, Ezekkel fizesse kárunknak summáját! Meg is ijedt ezen fiatal gavallér, Halavány lett, mintha nem volna benne vér, Láttam, várasbiró im jön, ha ideér Majd minden vénasszony mindjárt eszére tér. Ideérvén, kívánt békességet tenni, Mondá, itt lármának nem kelletik lenni, Vénasszonyok felé igyekezvén menni, Még csak akkor kezdett a harc erőt venni. Mert valamint bombik szálltak Dubicába, Amikor azt vitták, úgy ezen utcába, Vénasszonyok állván, ordre de hatályba, Hánytak fazekakat ennek is nyakába Volt vele egy drabánt, kezébe volt korbács, Hol csak vénasszonyt ért, vágta mint fát az ács. De erre is rátó, begre, fazék, forgács Oly sűrűn hullt mint, megy ágyúból a kartács. A gavallér gondot viselt itt magára, Elillantott innét, elment kvártélyára, Lovásza meg fogván lovát, szállására Vezette, sánta lett ez három lábára. De a városházhoz oly hir futamodott, Hogy a vásár mellett ég és tűz támadott, A biró megijedt és oda szaladott, Sietve hat viziágyukat vonatott. Látván, hogy tűz nincsen, s miben van a dolog, Hogy minden vén asszony fazekat hány s morog, A vásárbiró is vérzik és tántorog, Élet halál közütt a drabant is forog. Hat viziágyukat nékik szegeztette, És amazonokat vizzel lövettette, Mint az egereket, úgy megfürösztötte, így a batáliát elvégzettettete. Amelyet közülük viz derékon éré, Dülött, mint menykőtől csapott, föld szinére. Dorkó feldült, Borka esett csak térdére Annóknak mint őznek villámlott fejére. Drabantok érkezvén, azokat fogdosták, Ha kik még zajgottak, korbáccsal csapdosták, Friss legények lévén hamar elkapdosták, A városházánál lyukba is dugdosták. Másnap a piacnak kellő közepére Sorba állíttattak, szégyennek kövére, Kinek rátot, kinek serpenyőt fejére Tettek: s akasztottak táblát a mellyére. Volt-é ezen felül más szatiszfactio, Lett-é fazakakért bonifikáció — Nem tudom, mert messze lévén a kaszinó, Hazamentem, mivel másnap volt szesszió.89 Gvadányi mellett talán Szerdahelyi György Alajos az, kinek költészete részletes képét adja a 18. századvégi Pest-Budának. Az egyetem esztétikai tanszékének vezetőjeként került a fővárosba, tanszékét József idejében átadta a felvilágosult Werthes Ágostonnak, maga a budai gimnázium igazgatója és a Helytartótanács tanügyi vezetője lett. A magyar esztétika úttörőjének tekinthető — érdemei vannak a magyar Shakespeare-kultusz megindulásában, de működése ellenszenvet váltott ki a nemzeti mozgalom virágzása idején. A magyar tanítási nyelvet ellenezte, az 1807-i országgyűlésen azt az érvet is felhozta ellene, hogy a hazai nem magyarajkú ifjúság nem kényszeríthető a maroknyi magyarsághoz való alkalmazkodásra.90 Természetes, hogy verseit is latinul írta. Költészete iskolás, lapos, de számunkra sok fővárosi vonatkozású verse teszi jelentőssé. Számos alkalmi versen, előkelőségeket üdvözlő poémáján kívül nagyszámú epigrammája szól a gyorsan fejlődő városról, egyes épületekről, a városi életről, a város kisebb nagyobb szenzációiról. — Költeményei két kiadásban — (Silva Parnassi Pannonii — Vindobonae 1788 és Budáé 1803) nem teljesen azonos tartalommal jelentek meg, ezeken kívül számos alkalmi versezete külön röplapon maradt fenn. A már korábban említett költeményein kívül (a budai hévizekről — az egyetemmel kapcsolatban írott versek Károly főherceg üdvözlése) — mint pest-budai vonatkozásúakat megemlítjük Vörös Antal úrhoz Budán létében, Brunszvik Antalhoz, mikor beköltözött budai új palotájába, a befagyott Dunáról, József nádorhoz, amikor 1801-ben visszatért Itáliából Budára, Denhofer Józsefhez, a budai palota főkamarásához írott verseket — Leírja Fekete György gróf temetését, a 89 Gvadányi: A mostan folyó országgyűlésnek... p. 41, 50—54. 90 Pintér Jenő. magy irod. tört. 4. köt. p. 866 — 867. 38
