Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
Verses megemlékezések a fővárossá fejlődő Pest-Budáról
Verseghy jóval később, alighanem a 19. század elején csatlakozott e tárgy megéneklőihez, kiket bővebben kutatnunk talán nem szükséges: Légy Budáról országunknak Mózes karja mindnyájunknak, Ó szent kéz óvd földünket, Minden rossztól népünket !43 44 III. Károly alatt a főbíróságok Pestre telepítése, Mária Terézia idejében a várpalota építése, a Szent Jobbnak abban való elhelyezése, végül az egyetem odaköltöztetése : a kettős város fővárossá fejlődésének állomásai. A magyar megújult régi fővárosát kezdte látni Budában, királyi székhelyét. A királyi palotába apácák, majd az egyetem költöztetése visszatetszést keltett (ti. az a körülmény, hogy nem az uralkodó költözött oda) — de a költők a következő évtizedekben is írhattak örvendező verseket: Buda csakugyan fővárossá lett. Oda került a helytartótanács, székhelyféle is lett utóbb a nádorral, aki az uralkodó-család tagja volt. Mária Teréziának 1779-ben utoljára megünnepelt születésenapján Révai Miklós tehát a királynőt, mint Buda felemelőjét magasztalta: Buda, caput regni et regum olim cura tuorum, O, et deliciis tecta beata suis ! Tot signa artificum, miseris dejecta ruinis, Heu, moestum indigno procubuere solo !... Sed fuit hoc tarnen in fatis, ut surgeret olim Regni ille, et populi qui fuit ante decor... Austriaca de gente deam nasci, omine fausto, Quae репе extinctam restituât pátriám. . . Moenia dissectis imponet montibus ingens Buda, ut Tarpeiis maxima Roma jugis. Cura Sigismundi, ponte Ister littora junget, Sed non externo jam labor artifici...45 Ki Budát felépíttette, majd Zsigmond király nyomán megépítteti az állandó dunai hidat is — de már belföldi művészekkel ! 43 Régi magyar költészet. Képes Remekírók p. 37. — A nagy eseményről nem kevésbé lelkesen ir Ányos Pál. L. Igaz hazafi. A. P. versei 1907. p. 152. 44 Verseghy Ferenc kisebb költ. p. 306. (Régi magy. kvtár) 45 Révai: Latina p. 74 — 75. p. 78. „Buda, az ország feje és hajdani királyaidnak gondja, és ó, gyönyörűségeinek boldog hajléka! Művészeknek annyi jelét hullattad, szétzúzva rommá, jaj, búsan méltatlan porba!... De mégis az volt a végzet, hogy egykoron fölemelkedjék az, ami előbb az ország és a nép dísze volt... Egy ausztriai nemből istennő szülessék, szerencsés előjellel, aki a majdnem kiirtott hazát helyreállítsa. . . Budán szerte a hegyeken falakat épít hatalmasan, mint a tarpéji ormokon vannak a legnagyobb Rómában. Zsigmond gondviselésével a partokat híddal köti össze, de már nem külországi művesek munkája. . .” V. ö. a 47. jegyzetben hivatkozott nmagyar verssel. 18
