Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)
Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában
Pest századéves ünnepére — Schedius Lajos — Ha jóságos természet adja nyájas ajándékát, amelynek dús ölén kényelmes kunyhók emelkednek békén, szelíden boldog emberek nyugodt tanyájául — ha béke-pálmák árnya minden vihartól óvja örömét; a bőségnek varázsa lassan terjedez: Kit illet ott az érdem-koszorú ? De város, mely önnön magát teremté, mely káoszból küzdötte fel magát; balsors gyakran fenyíti — hajlik, mégse tört meg; bátor s erős, mindenkor rendületlen; állhatatos, legyőzött minden gátat, mely fentebb céljai elé meredt. Kivívta nagyságát sors és természet ellen: Nem tisztes-é, nem-é nagy érdeme ? így küzde Pest, a dicső Magyarország legfényesebbik, drága városa, ön-erejében bízva, nem irígyli szerencsésebb nő-testvérét, Budát. Futó, sivár homokból felvergőddve, emberi tett nagy emlékműve ő, s bizonyság arra már egy század óta: „Homokra épült, mégsem omlik el!” A természet rossz szándékú parancsa eloldá nemde a bősz elemet, s mint mielőtt lön a teremtés első napja, nem romlás, szörnyű pusztulás közéig ? Barbár hordáknak álnoksága nem tiport-e el sok jámbor csapatot? S gyakran nem a hon ön-fiainak dühe Korán letörte zsendült bimbaját? De lásd! A rombol is bősz árja közt, sivár romokból óriás erő új létre hozta s pompás virágzásra a büszke Pestet főnixként megint! Nemes tusával szerzett érdem ez! Hajdan Lipót javallón int felé, s legszebb bérül hagyott polgári szabadságot. Ezért hálás most késő unoka. Az érdemnek elismerésén gyúlva teremt szorgos polgári tetterő, nádas mocsár, varangy-fészek helyén emelt sok nyájas házat, fényes palotát; tiszta érzékkel élvezvén a létet, varázsolá a szél-sodort fövenyt termékeny, zöld mezőkké, szüntelen javára munkálva és a hon dicsőségén. Szorgalma távol népekkel teremt jótékony kapcsot: talizmán gyanánt az ország erkölcsét szebbíti ez, tudást terjeszt, derűs jólétet és vagyont. Itt Themis is építi templomát, a búsaknak okaimul, vigaszul. A Múzsák is szentélyükké avatták, melybe a tudvágyó ifjú zarándokol. El ne szikkadjon szárny-adó erőtök, mely szerencsét s tetszést mindig kivív! De csak erkölccsel és polgár-erénnyel együtt virulhat újjá sarjatok java. Mit létrehoz erő, ész és becsület, remek tökéletességgé virul. Gyümölcsöt szed s áld késő unokátok, A halhatatlan pálma tietek! A budai tűzvész 1810. szeptember 5-én — Schildbach — Könnye viszonságnak kivirítja szerencse virágát, Öntözi jótéttel, napsugarazza a gond. Kornyadozó szőlő míg issza mohón a hanyatló Nyár könnyét, kivirul dúsan a drága gerezd. Hadd hervassza a nyár heve ím az aszott levelet, mert Érik az őszi ködön már a gyümölcs remeke. Kék, vöröses, zöldszín: szőlő-mivesek nyeresége, Munka, verejtéknek bére, jutalma, remény.
