Nyilas Márta: Pest-Buda a 18. század költészetében (Budapest, 1961)

Függelék: Idegennyelvű versek Geréb László fordításában

A budai hévizekről

— Szerdahelyi György —

— Mondd, melyik istenség gyújtott tüzet itt e vizekben ? — Kérdezed ezt, mire én válaszolom teneked:

Hajdan a legszebbik vizitündér volt Buda és e

hegynek alatta megült s itt csobogatta hideg forrását, melyből hévíz-feredő azután lett.

Látta a lányt Vulkán s hőbb szerelemre hevült mint amidőn Vénust meglátta, megérzi először...

És feleségévé tette.... De hagyjuk el eztl — Emlékeznek a bérc rá s emlékeznek a Múzsák,

Atyja, a vén Duna is s anyja, ki Pannónia.

Felhevül így a najád és megmaradott a patakja, gyógyító vizeket nyújt Buda ott ezután.

Nézzed az állandó forrást, Gellért-hegye ormát:

s hinned kell, hogy e helyt isteni lény lakozik.

Tűz hatol át a vizen, tűz s víz egyesülve morajlik itt egyetértésben, szikla kövében a hév bent munkál; forrong is a bércek üregje.

S azt dehogy is hidd, hogy nem terem itten a föld! Itt ugyanis — be csodás! — megvetve merészen a lángot, zöldül a fű, venyigék bújnak a főtt kavicsok közt ki buján, gőzös legelő virul itt — s a vizekben

rejtezik oly nagy erő: Phoebus, ilyent csak az ád.

Léggömb a budai mezőn

— Szerdahelyi György —

Szárnyal a Hír, szórván két kézzel a röplapokat szét s hős Budavár, szaporán tér mezeidre kihív.

Fuss, Buda népe, hamar, Pest polgársága, szaladj hát!

Most a szabad téren, látod-e, nagy csoda vár.

Ő (a nevét-hírét tudjátok!) adandja csudáit,

csakhogy előbb mégis pénzt tegyetek le, az ám! — Két város kitolong, felgyűlik a pénz, de halommal, fegyveresek rendet tartanak arra körül.

Várakozunk. Az idő múlik. Jön az alkony. Előre,

nagy férfi! S gömböd hajtsd a magasba tehát! ő pedig izzadozik, sürgetve a társait egyre,

nem mozdul mégsem földi helyébül a gömb.

Hej, fecsegő ember! Vakká tesz a kapzsi haszonvágy!

Pénzért árulnád ostobaságodat is ?

Vissza a pénzünket! Bezsebelted, Agirrhius, úgye!

És örökös szégyen verje ezért a neved! —

Hogy te övé volnál — bezzeg sose hitte Minerva: hisz sohasem látott és nem is ismer ekép!