Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
II. A "csodálatos nagyváros" közelről
A bezárt szobában hallotta litániára megkondulni a harangokat; látta az ablakon át a sekrestyést kék szoknyájában, összefont kézzel mendegélni, de hirtelen meg- állott, ha kövér asszonyt látott elhaladni, és ájtatos szemeit felfordította; a Fló- rián-szobornál szabadságos katonák dévajkodtak, zsebredugott kézzel állott a csirkefogó, papagájtotyogással mendegélt az öregasszony, míg a fiatal lányok, akik a Flórián-téren feltalálhatok, többnyire lovaglópálcával a kezükben sétálnak, amely jelvényt barátjuktól, az óbudai tengerésztől kértek kölcsön; ah, hányszor elnézte Natália bezárt szobájából a helybeli nők élnivágyó kedvét, tolakodó mohóságát, szerelemre, ruhára, cipőre, harisnyára vágyakozó szemét, amint bőven látogatták Zérus Aladár tánciskoláját a sarkon, és az óbudai korzón végiglejtettek, frissen, mosolyogva, kacarászva, mintha nem is ama kikötő mocskos, hallatlanul szennyes, meseboldogtalanságú kis házikóiból jöttek volna a girbe-gurba mellékutcákon, hanem egyenesen Szevillából vagy Nápolyból. Amíg a kis házak bedőlt kéményei a gondban, aggodalomban, szerénységben megható gyávasággal füstölögtek az esti égbolt alatt, hajósa karján a rövidruhás leányzó elbizakodva vetette hátra fiatal fejét, amelyen a haj azért volt megnyírva, hogy mindennap ne kellessen fésülködni; amíg a szajkó-lármás, szórakozás-, alma-, és nyalánkság-éhes fiatal hölgyek a frakkjában és bazárszentimentalizmusában hódító Psilanderért, az egykori moziszínészért, vagy legjobb esetben egy kézzelfogható tengerész altisztért rajongtak, hangjukkal, elevenségükkel, mozgó derekukkal, harisnyátlan félcipőjükkel, lengedezésükkel és zsemlye-egyformaságukkal felkopogták a zsidótemplom környékét: - a legutolsó követválasztás ringy-rongy plakátmaradványaival díszített deszkakerítések mellett öreg koldusokként, vén papucsokként, ócska télikendőkként, szürke, szemétdombi kályhacsövekként vonultak hazafelé szüleik, inarogyott apák és anyák, akik bár egész életükben mostak, maguk mindig a legszennyesebb ruhában mutatkoztak. És ezeknek az embereknek az ajkáról mindig csak a nyomor üvegcserepes, szakadtcipős, másvilágias siránkozása, rikácsolása, dühe hallatszott... S többnyire a balta tompa fokával agyabugyálták el a kisasszonyokat, ha azok későn jöttek haza a tánciskolából vagy a Flórián tér nagyszerű korzójáról... ilyen volt az utca, amelyet a függöny mögül lapulva nézett Natália, és még nem tudta, hogy milyen sors vár rá ........... (1919) / Asszonyságok díja. Bp. 1958./ /145-146. I. / 77
