Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

IV. "…többet megtanultam az akkori pesti életből, mint mások…"

- Lehetséges, - felelt Remete R.

Pusztán mesterségből, mint a kupecek a bérkocsis lovát, tetőtől-talpig végigmérte Gyöngyvirágot.- Elég hosszú a lába, - szólt az orrából.

A nagymama helyeslőén bólintott.- Az nem tartozik önre, - egyáltalában semmi sem tartozik önre, ami az unokámra vonatkozik. Csak azt akarom tudni, hogy tisztességes hely-e ez? Milyenek itt az erkölcsök? Járnak-e ide fél világi nők, romlott férfiak?

Remete R. Arnold nem tiltakozott a feltevés ellen. Kinyitotta az ajtót és mérgesen kiáltott:- Küldd be a gyerekeket!

Néhány pillanat múlva hat apró gyerek sorakozott az ajtó mellett, mint az orgonasíp. Hegedühúrszíníí hajuk volt, sárgák voltak, mint a külvárosi ősz és rongyosak, mint a lelencek.- A gyermekeimért dolgozom, - szólt az igazgató, midőn a kolduskölykök kibukfenceztek a szobából.

A nagymama lefizette a tandíjat, a beíratási költséget, a kösztüm-pénzt, a zenedíjat. Kicsit megizzadt a homloka, bár harminc forintból vissza is kapott két hatost.- Még egy kérdést, - szólt a süket ember. - A kisasszonyka valóban a színi pályára készül, vagy műkedvelő?

A nagymama kérdőleg nézett unokájára:- Felelj, Gyöngyi.- Színésznő szeretnék lenni.

A süket ember bólintott;- Csupán a könyvelés miatt óhajtottam tudni az eljárást. Ugyanis két könyvünk van. Műkedvelők és hivatásos művészek könyve. Ha tehát a kisasszonynak komoly szándéka a pálya, ezennel felvesszük őt a művészek közé. Mama, hozd be az anyakönyvet.

A heptikás asszonyság egy hatalmas főkönyvet cipelt be. Az angolkóros gyermekek piszkos tintatartót és tollat hoztak, amely sokáig nem akart engedelmeskedni, bár Remete R. a cvikkerét kétszer is megigazította.

Az igazgató ettől a perctől fogva bólongatott, mert mindennel meg volt elégedve. Átvett még húsz koronát, miután a nagy anyakönyvbe kellett beírni Gyöngyit. Az iroda ajtójáig kísérte a vendégeket.

Az ódon templom felől csörömpölve jött a sárga kocsi, miit az örökké változó élet. Boldog és boldogtalan emberek kocsija az omnibusz. Fájdalom, remény, ifjúság és öregség gurul a szívtelen kerekeken. A kocsis oly közömbösen tülköl, mint a másvilági Charon. Gyöngyvirág dobogó szívvel nézett a Király utca elmaradozó ódon házaira, sötét boltjaira, álmodozó, unott és sürgölődő lakóira.

... Gyöngyvirág déltájban jelent meg az iskolában.

Remete R. Arnold ekkorára már az összes fodrászati szereket végigpróbálta a borbélynál. ("Azóta vagyok szerencsétlen ember mióta nappal borotválkozom. De mit meg nem tesz az ember a családjáért?" - mondogatta R.) A tisztességes arcú feleség a legpompásabb slafrokjában fogadta a növendéket, R. Arnold a zongoránál ült, mintha valami szerzeményen törné a fejét, amelyet gyorsan elrejtett Gyöngyvirág elől a szekrényben. (Sonkaszalonna, zsemlye, fi211