Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
IV. "…többet megtanultam az akkori pesti életből, mint mások…"
3 "... MÁR KEZDŐDÖTT AZ ESKÜVŐ..." .... De már kezdődött az esküvő, és a templom belseje megtelt olyan szagokkal, amelyeket csak esküvőkön érezhetni: nagyreményű illata a rozmaringnak, kába bujálkodása a rózsának, nászéj illata még félig-meddig töretlen fehérnemü- eknek, amint a kelengyésboltok kis varrónői kezéből kikerültek, fehértalpú cipőknek ártatlan fénye, vadonatúj kesztyűknek érintetlensége, alsószoknyák hangja, amelyek annyi mindent mondanak egymásnak egy más nő esküvőjén; meg lehet esküdni, hogy mindenkinek tiszta az inge, ép a harisnyája, megmosott a nyaka, jázmin repül együtt a menyasszonnyal, izgalom és hiúság az uszály ráncain, zászló a menyasszonycsokor, amelyre rá lehet vetni az égő, könnyes szemet, a kivasalt vőlegény a színpadról vagy a regényből jött ezen a napon, mintha minden jelenlevő sok piros bort hajított volna a fehér kráglija mögé, fénylik a szem, a bajusz a férfiakon... Valaki a temetésrendező vállára ütött. Az örömapa volt, a tulipiros hentes, aki hatalmaskodó jókedvében csaknem birokra kelt a kistermetű temetésrendezővel.- Ma van a lányom esküvője. Ma jól tartjuk a halált is. Egy terítéket teszünk az asztalra az ön számára, Czifra úr. A temet és rendező szabadkozott, de végre győzött a hentes, mert korán reggel felöntött a garatra. Czifra úr az utolsó kocsiban foglalt helyet egy fogdmeg külsejű férfival, aki Kőbányáról jött az ünnepélyre, és a temetésrendező karját nem bocsátotta el. De Czifra már nem is nagyon bánta a dolgot, hisz régen volt esküvőn. A bérkocsisok, akik az esküvőre voltak rendelve, szokták a temetési szertartást is kísérni. Jobbról is balról is köszöntötték Czifra urat a felvirágozott kocsisok. A vörös bajuszú Árpád bérkocsijának még a küllői is virággal voltak borítva, míg ő maga egy nagy csokor fehér virágot tűzött a kalapjára, "Heute rót, morgen tódt!" - kiáltotta borízű hangján a vén fiákeres, amikor Czifrát köszöntötte. A temetésrendező szokás szerint csendesítő mozdulattal, kezével válaszolt. A menyasszony uszálya elhelyezkedett a kocsiban; barna frufrui és göndörített fülhuncutkái, amelyek még az imént oly merevek voltak, amint a gondos frizérné megragasztotta őket: átnedvesedtek az esküvő izgalmában} arcán fagyott mosoly, amint hófehérre szédülve, bizonytalan léptekkel jött ki a templomajtón, zsebkendőjét szájára szorította; mily rettenetes volna, ha kavargó gyomra bepiszkítaná ruháját! Az újdonsült jobbra-balra köszöngetett cilinderkalapjával, amint ezt otthon előre elgondolta. Köszönt a templomkapunak, a sekrestyésnek, a szájtátóknak, az erkélyek látcsöves, pongyolás hölgyeinek. Szép nap. Mindenki nevet. De már eliramodtak a paripák a fiatal asszonnyal, mirtuszkoszorújával, jázminos kerekeivel, a köszöngető cilinderkalapjával, hófehér cipőjével és félig lezárult szemével. A fiákeres oly boldogan hajtott, mintha ő maga volna az 194
