Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)
IV. "…többet megtanultam az akkori pesti életből, mint mások…"
"... MIDŐN IV. KÁROLYT BUDÁN KORONÁZTÁK." 2. .... A királyság mégegyszer akkor lendült fel régi toliforgós pompájával, méltóságteljes magatartásával, midőn IV. Károlyt Budán koronázták. A hatvanhetediki divatújságokat keresték elő a Nemzeti Múzeumban, a fehér lovak igen kelendők lettek a lóvásáron, díszmagyart vagy legalábbis tribün- jegyet a Várba igyekezett szerezni minden pesti gavallér, és a nők aranyhímzé- ses pártát tettek a fejükre, mint ősanyáik. Általában a fátyolos párta, az ápolónői ruha, a szalagos kitüntetés a bal mellen volt akkor divat a városban, mert hiszen javában benne voltunk a háborúban. A lovagok és lovagnők körülbelül két hétig tették színessé december havát, amíg a lucskos, hófödte városból elutazott a királyi-pár, és mindenki megörökítette magát a fotográfusnál. A nemes fejtartás, a magas homlok, a koronázási áhítat, a királyság iránt érzett hódolat, a lovagi méltóságteljesség valóban csak oly teátrális volt, mint egy színházi előadás, mélyebb nyomokat nem hagyott az emberek lelkén. Az Operaház intendánsa igen ügyelt arra, hogy az általa rendezett koronázási ünnepség stílszeríí legyen, valamint arra is volt gondja, hogy ott legyen egész Pest, mint valami szenzációs premiernél. A Várhegy csatakos, sáros oldalán a még alig szürkülő téli reggelen másztak felfelé a frakkos urak és kiöltözött asszonyságok. Kocsi és egyéb jármű csak kiváltságosoknak jutott, és még ők sem tehették meg az utat kijelölt helyükig. Bizonyos utcatorkolatoknál megállították a főispánok, püspökök, grófok hintóit, a bankárok automobiljait, pesti szépek fiákereit, a vidékről beözönlő bricskákat, homokfutókat és a hulldogáló ködben összekeveredett a gyalogjöttek sáros mentéje a hintók büszke tulajdonosainak csoportjával. Az öreg, álmatlan hírlapírók a cilinderkalapjuk mellé tűzték fehér belépőjegyüket, a kordonok szabályszerűen zárták el a különböző emelvényeket, pontosan ment minden, mint akár I. Ferenc József temetésén, mintha a bécsi gyászmenet tért volna vissza a muzsikáló óra lapján, de más ruhát vett az öltözőben. A főhercegnők hintóikkal a kijelölt percben érkeztek a Mátyás templom sekrestyéjéhez, a csepegő esőben utánozhatatlan kézmozdulattal (mintha gyermekkoruk óta tanulnák), magasra emelték brokátuszályaikat vékony lábszáraik felett, és a szoknyaránc, mint virágharang fogta körül térdüket, amíg a sekrestye ajtaján eltűntek, mint csodálatos jelenések, akik a kedvetlen nedves reggelen a bécsi Hofburg képcsarnokából vizitbe jöttek Budára ........... (1921) / Nagy kópé. Bp. 1957./ /266-268. I./ 193
