Krúdy Gyula Budapestje (Budapest, 1978)

I. A "nagyvilágias korát élő Budapest"

lik az utcára! Krúdy maga is részese ezeknek a pesti éjszakáknak, ennek az idegenszeríí áj világnak; nincsenek illúziói. Megírja, hogy ebben a városban nem ismerik a tiszta szerelmet, titkos találkahelyekre járnak az asszonyok, nyilvánosházba az "élettől szívenszúrottak", a fiatal hírlapírók nem képzelhetők el színésznőszerető nélkül, az emberek fuldokolnak az adósságoktól, az öngyilkosokon alig csodálkoznak, és néha úgy látszik, egyetlen tisztességes ember sincs a városban. A kapitalista erkölcs rideg törvényei érvényesülnek: a pénz, a hírnév határozza meg az emberek helyét, amelyet a társadalomban elfoglalhatnak, a barátságokat, a szerelmet, de még a pincér viselkedését is a kávéházi vendégekkel. Nem jobbak a viszonyok az irodalmi életben sem; a legfőbb írói tennivaló; összeköttetéseket keresni a kiadókhoz, szerkesztőkhöz, irodalmi vezérekhez.

Különösen keserűek az író szavai az 1922-ben megjelent Hét Bagoly leírásaiban. Az ellenforradalom első éveiben háttérbeszorított, csalódott Krúdy megvetéssel figyeli az "új világot", ahol a "borotvált patkányok" ágálnak, akik nagy- hangúak, megalázzák az öregeket, adósságot-adósságra halmoznak, megzsarolják az asszonyokat, pofon vágják a hordárt, kizsebelik a berúgott kereskedőket.

"Ezek a modern kor lovagjai" - állapítja meg lenéző indulattal. Bár a regény a fin’ de siècle - a századforduló - Pestjéről, irodalmi viszonyairól, boldogulási lehetőségeiről ír, valószínűnek látszik, hogy saját korának, a 20-as évek elejének felháborító valósága készteti haragos kifakadásokra.

Személyes tapasztalatok, Önéletrajzi elemek adnak valóságízt a válogatás a- zon darabjainak is, amelyekben a Pestre került fiatal emberek "izzó ambiciójá- ról" mondja el gondolatait. Részben elítéli a vidéki fiatalemberek elszántságát, erőszakosságát, "mérhetetlen szomjúságát" az érvényesülésre, részben - nyilván saját élményeire gondolva - megrázó szavakkal panaszkodik az idegen, gonosz város gőgjéről, megvetéséről az ismeretlenek iránt. /Mit látott Vak Béla... 1921. Velszi herceg 1920./ Érződik a fiatalkori átélés hatása az Aranyidő /1923/- beli, budai ifjú író boldogulási terveiben is, amelyeket "odaát a messzi Pesten" akar megvalósítani. Szenvedélyes szavakkal illeti a " tol vaj város t", ahol nem szép könyvek írásával, hanem valamilyen botránnyal kell érdekessé tenni magát egy fiatalembernek, hogy hírnévre tegyen szert, és a megélhetést kipréselje a nagy- igényű városból.

Féja Géza nem ért egyet azokkal, akik szerint Krúdy "elítélte ugyan korát, de jól érezte magát benne". Hogy mennyire igaza van Fájának arról "a boldog és nyugodalmas Magyarországról", "Budapest hajadonkorszakáról" alább idézett, a valóságot kendőzetlenül ábrázoló regényrészietek is tanúskodnak. "Korántsem korát vagy annak viszonyait szívelte, hanem az életet szerette, ... a romlás és a honi reménytelenség közepette sem adta fel az élet érdemességébe vetett hitet" - írja tovább Féja Géza Krúdy és az úri Magyarország kapcsolatáról.

Az első fejezet részletei nemcsak a kegyetlen könyökléstől, a gátlástalan szerencsefiktől, az erkölcstelen szerelmektől megbotránkozott, keserű Krúdyt mutatják. Itt is és a következő fejezetekben is ellenállhatatlan az az életöröm, a boldogság nevetése, a fejlődés láttán előtörő optimizmus, amely a századforduló Budapestjének leírásaiból sugárzik. A kétféle látásmód egymással keveredő- ve jelenik meg a különböző részletekben. Ugyanabban a szemelvényben egyaránt olvashatunk "szíwidámító tavaszról", Küry Klára bűbájos mosolyáról, de öngyilkosságra készülő férfiakról, szerelmi botrányokban résztvevő úrhölgyekről iSj Pest szépségeiről, fejlődő bájairól és féktelen mohóságáról.

16