Bél Mátyás: Buda város leírása 3. Buda visszavívása (Budapest, 1993)
PEST - PILIS - SOLT VÁRMEGYE. SPECIÁLIS RÉSZ. III. TAGOZAT. A dolog igen gyanús volt, hogy a hadsereg puszta mutogatásával valami veszélyes dolgot leplez a vezír. Felderítő lovascsapatokat bocsátottak tehát ki, hogy fésüljék át a közben lévő völgyeket s hegyeket, nehogy valahol csapda rejtőzzék. Leginkább Heissler tűnt ki igyekezetével a földerítésben. Senkit nem fedeztek azonban föl, aki lesben állt volna, hiszen a vezír valójában nyíltszíni csatára határozta el magát. Megsejtették ezt a vezérek, s megerősítették az állásokat, alkalmas helyekre elhelyezték a tábori őrsöket, minden eszközzel ágyúállásokat építettek, melyek az ellenség távolról való elűzésére szükségesek voltak. Ezek az előkészületek foglalták le a vezéreket, mikor egymást érik a jelentések, hogy az ellenséges lovasság nem is vonul, hanem lovait sarkantyúzva szinte száguld a Szent Pál-völgy felé, arra a helyre, mely a támadásra egyedül alkalmas; majd középre véve a janicsárokat, s abban a reményben, hogy képesek áttömi, csapatonként elárasztják a sáncok kijelölt részeit, átvágtatnak rajtuk, az ellenállókat leterítik. Ekkor azonban az egész keresztény tábort fegyverbe szólítják. Leghamarabb a brandenburgiak állásban levő katonái rohannak elő, s bár sok törököt megölnek, nem tudnak nekik ellenállni. Mint a villámcsapás, úgy vágtat át a Lodron-ezred hadoszlopának kellős közepén ez a mindenre elszánt katonákból álló ék, olyan gyorsan s rettenthetetlenül, hogy bár sokat visszaűznek, és igen sokat levágnak közülük, a többit pedig golyózápor borítja el, mégis fölülkerekedik az ék és szélsebes száguldással igyekezik a város felé. S már a hegy oldalának iramodnak neki, mikor e „fúriákat” Caprara fogadja. Igen sokat levágnak, rengeteget megfutamítanak, de még így is, bár veszedelmesen megsebesülve, hogy a nagy fáradság miatt a további védekezésben használhatatlanok lettek, az ötszázból valami százan átvergődnek. A törökök a távolból figyelték küszködő társaik vitézségét, s mikor látták, hogy majdnem mind odaveszett, s kevesen jutottak be a városba, de mint akiket megfutamítottak, ők is leereszkedtek a dombokról, melyeket addig megszállva tartottak, s hátrálni kezdtek. A várőrség ennek a nem túl nagy sikernek is örvendezve körben a falakon elsütögeti az ágyúkat, s a mieink bosszantására síppal-dobbal viga- dozik a falakon. A szökevények beszámolóiból később kiderült, hogy a vezír igen nagy ígéretekkel vette rá az áttörésre ezt a vakmerő egységet, s ugyanaz volt a vezérük, aki két évvel azelőtt bejuttatta a várba a titkos segítséget. A vezír eközben a tábornak hol ezen, hol amazon a részén kísérelte meg kihíni a németeket; hol hátrált, hol újra visszatért, hogy a miéinket bizonytalanságban tartsa, míg végül, értesülvén övéi pusztulásáról, teljesen eltűnt. cm. § Ez kapóra jött a császáriaknak: kis időre föllélegezhettek az állandó összecsapásoktól, melyek mindeddig lekötötték őket, másrészt annál több erő összpontosulhatott az ostromlásra, A mieink ébersége. Az ellenség támadása a sáncok ellen. Áttörnek a mi állásaink közepén. Beveszik magukat a falak közé, de csak elég kevesen. A várőrség öröme a siker miatt. A vezír hiábavaló műveletei és hirtelen távozása. A császáriak roppant nagy hasznára. 173
