Bél Mátyás: Buda város leírása 2. A török Buda (Budapest, 1990)
Tartalomjegyzék
PEST-PILIS-SOLT VÁRMEGYE, SPECIÁLIS RËSZ, III. TAGOZAT. nem bízott eléggé Perényi hűségében, akár mert úgy vélte, hogy be kell várni a FERDINAND királyhoz menesztett Niklas von Salm grófot, mielőtt az ostromot föloldván követné a vezérek tanácsait. Mivel azonban egyre gyakrabban érkeztek a hírek Szolimán érkeztéről, a félelem sürgetésére végül elhatározta, hogy meg kell adnia magát a kényszerhelyzet előtt. Az volt az elgondolása, hogy négy részre osztja az átkeléshez a hadsereget és a holdvilágos éjjel átkelnek a túlpartra. A dolog szabályos végrehajtásával Varkócs Györgyöt és Balthasar Pucheimet bízták meg. Hogy ez milyen szerencsétlenül ment végbe, ISTVÁNFFYTÓL (t.) megtudhatja az olvasó: „A Duna, írja, nagy habokat vetett az őszi szelektől, akadályozta a hajózást, s nem nyújtott kedvező lehetőséget sem a hídverésre, sem a csapatok átdobására. Mikor ugyanis az első és a második alkalommal átkeltek, úgy feltornyosultak a hullámok, hogy a horgonykötelek elszakadván a feldühödött folyam ereje tüstént elragadta a hajókat. Noha pedig a városból távolról látszott, hogy embereink a hajókat egy sorba rendezték az átkeléshez, mégsem gondolták volna, hogy a miéink megfutamodnak, ha néhány szökevény, akik Fráterhez és Bálinthoz rohantak, nem erősítették volna meg. Az a két,,Mohamed "pedig erről értesülve szinte az ösz- szes csapatával a mi táborunk megostromlására sietett. Minden ágyút elővonattak, s vad üvöltéssel azon nyomban rávetik magukat a mi őrállásainkra. Ekkor a mieinknek, (akik azt hitték, hogy az ellenségnek nincs tudomása a tervükről, s akiknek jó része már átkelt Pestre), valamint Roggendorffnak, (aki egyrészt a lehető legrosszabbkor lázba esett, másrészt pedig, egy balszerencsés véletlen folytán, mikor éppen levelet írt a királynak, egy szétrobbant ellenséges ágyúgolyó repeszdarabjától sebesült), inukba szállt a bátorságuk, s a többi hadvezérek is tehetetlenek voltak. így tehát a mieink, akiket egy szempillantás alatt csúfosan elzavartak mind a Gellérthegyről, mind pedig a föntebbi táborból, hanyatt-homlok elmenekültek. A budaiak ki is használják az alkalmat: a víztoronytól lefutva felgyújtják az elhagyott őrállásokat, a sátrakra tüzet vetnek. Fráter pedig újabb rettentéssel tetézve a mieink rettegését, fölgyújtatta a királyi istálló előtt fölhalmozott széna- és szalmakazlakat. Ezzel nem sokat kockáztatott, de a mieinkre nézve szerfölött veszedelmes és gyászos volt a terve : így ugyanis, a fölfénylő lángoknál megláthatták a németeket, s biztosabban és kegyetlenebbül leteríthették őket a puska- és falkonygolyókkal. Ugyanígy jól irányzott golyókkal lőtték a németeket és a magyarokat a két felé osztott török táborból, a Csepe/-szigetről és a Kászim vezetése alatt álló hajóhadról. Végső félelmükben megzavarodva szinte már félholtak voltak a mieink. A német hajóhad lemondott a küzdelemről, s a Dunán fölfelé sértetlenül biztonságba menekült. Sikerült visszaverniük az ellenséget, aki csáklyákkal és vaskampókkal s más efféle fegyverekkel, s lándzsákkal igyekezett megfogni a hajókat. Komárom felé vették útjukat. A szárazföldi csapatokat vagy elfogták, vagy pedig t.) I.h. 238.1., 48. Vö. BETHLEN FARKAS, II. könyv, 128.1. skk az 1541. esztendőnél. Föloldják az ostromot; a mieink nagy veszteségével. 143
