Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)
Györgyi Erzsébet: Giergl Henrik visszaemlékezése az 1838. évi pest-budai árvízre
és a mi házunk előtt azonnal egyesült az Aranykéz utcából és Váci utcából betö rő víztömeggel.Ez olyan zajt keltett, mint egy vízesés, majd azonnal halotti csend uralkodott el. Hamarosan elvezették, a postalovakat a mienkkel szemközti házból, ahol a mi boltunk és az ő istállójuk; volt, az Úri utcai postaépülethez, ahol még nem volt víz. A mi raktárunkban minden úgy maradt, ahogy volt, kivéve az arany keretes tükröket.. Ezeket a víz magával ragadta, pedig mindet kissé magasabbra helyeztük. Ki gondolta volna, hogy a víz ilyen magasra feljöhet?! Lakott akkoriban egy vendéglős a házunkban, aki a pincében egy borjút tartott. Minthogy nem tudta hol elhelyezni, levágta. A borjú húsából táplálkozott a ház minden lakója. Ami az étkezést illeti: nem szenvedtünk hiányt semmiben, liszttel, hüvelyesekkel jól el voltunk látva. Az iszonyatos szerencsétlenség ellenére gyakran láthattunk olyan jeleneteket, amelyek akaratlanul is megnevettettek. Gyakran láttunk jajveszékelőket ládában, hordóban, ajtóra szegezett mosóteknőben hajózni. Szomszédságunkban la kott egy fiatal ügyvéd, aki éppen szemlére akart indulni, s egy olyan ládában láttuk elúszni, amilyenekből sokat láttunk a Szentkirályi-ház udvarán. Alig jutott azonban tovább 20 lépésnyinél házától, a ládába behatolt a víz és fokozatosan süllyedni kezdett, s ő félelmében hangosan felkiáltott. Szerencsére a víz csak a melléig ért. A Duna március 15-én érte el legmagasabb szintjét. Ekkor egyes házaknál, pl. a plébániatemplomnál az első emeletig ért.Csak Pest legmagasabb pontjai nem kerültek víz alá, így az evangélikus templom, a ferences templom, az Invalidusok palotája, az új vásártér stb., ahova az emberek mindenfelől menekültek. A vásártéren még álltak az árusító bódék, amelyekben szegény családok húzódtak meg, ezekben kerestek menedéket. Nap mint nap sokan menekültek Budára. E célból gőzhajó járt a jégzajlásban, és az embereket, akik kisebb-nagyobb csónakokkal az utcákon át a Dunáig merészkedtek, díjtalanul felvette. Ezt a pestiek a néhai öreg József főhercegnek köszönhették, aki egyébként is sok jót tett a népnek. A szörnyű magas vízállás végre megemelte a jeget, és amint a levegőhöz jutott, hamarosan láthattuk a nyílt Dunán a legnagyobb jégtömegeket, mint a valami oszlopokat előrehaladni. Legjobban a rossz hírek aggasztottak. Ezek - mint ahogy a mindig történni szokott - mindig nagyobbra nőttek, - mindenki hozzátoldott valamit, s növekedésüknek nem volt határa. Egyik azt a hírt hozta, hogy egyik vagy másik ház teljes magasságában végigrepedt, hamarosan azt 89