Pest-budai árvíz 1838 (Budapest, 1988)

Faragó Tamás: Katasztrófa és társadalom. Az 1838. évi árvíz történetének vázlata

kivetkezett emberszörnyek' undoksága is.." Vagyis egy katasztrófa,illetőleg az ennek során kialakult szükséghelyzet sodrásába került egyének jelleme, tulajdonságai - mindazok a vonások, melyek a hétköznapi életben kevéssé szembe- tűnőek - gyakran rendkívül markánsan rajzolódnak ki. Még általánosabban fogalmazva: a katasztrófa nemcsak az egyes egyéneket "leplezi le", hanem bemutatja a társadalom valódi erővonalait, tényleges értékrendjét, s tulajdonképpen teszteli az egész rendszer működőképességét. Megfoghatóvá teszi a másutt, sőt más évszázadban élő számára mindazt, amit csak a kortársak ismertek, mindazt, amit az egykorú források nem tartottak fontosnak ránk hagyományozni vagy éppenséggel - tudatos vagy tudat alatti - elleplezésére törekedtek.

E felismerések nem újak. A katasztrófák történetére vonatkozó feldolgozásokat keresgélve azonban hamarosan egyértelművé vált, hogy egészen a második világháborúig kevéssé érdekelte a történészeket, sőt általában a társadalomtudósokat a társadalom elemzésének fent említett lehetősége. /Igaz a társadalom- történet egészében is inkább a háttérben maradt területek közé tartozott./ Egy-egy katasztrófa története elsősorban az újságírók, a tömegkommunikáció pél- dányszámnövelést, figyelemfelkeltést eredményező csemegéje lett. Kielégítette egyfelől a közönség borzongás-igényét, másfelől lehetőséget nyújtott az adakozás örömét megszerző jótékonykodásra. /E téren mintha kevés változás lenne észlelhető a századok folyamán.../ És természetesen lehetőséget nyújtott a műveket,

2/

leírásokat közreadók üzleti vagy ideológiai céljainak megvalósítására.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a katasztrófák történetének egyáltalán nincs irodalma az 1950-es éveket megelőzően. Mindössze arról van szó, hogy ez az irodalom ismereteink szerint korábban sajátos látásmódú volt és elsősorban csak a katasztrófák bizonyos típusaival foglalkozott. Tallózásunk során szinte kizárólag járványokkal és éhínségekkel - néhány esetben gazdasági válságokkal - foglalkozó művekkel találkoztunk. Ráadásul többségük, szemlélete következtében kevéssé bizonyult használhatónak számunkra: szinte mindegyikük eseménycentrikus, leíró jellegű volt és tárgyát kizárólag egészségügyi, demográfiai vagy közgazdasági problémának tekintette, nem társadalmi jelenségnek.

Szerencsére a helyzet az utolsó három évtizedben megváltozott. Bár a tömegkommunikációs katasztrófa irodalom felhasználva a technikai fejlődés eredményeit tovább növekedett, tudományos téren is komoly előrelépések történtek. Egyrészt a társadalomtudományok körében kibontakozott katasztrófakutatás, másrészt a történettudományon belül megnövekedett társadalomtörténeti érdeklődés odavezetett, hogy kialakult a modern katasztrófa-történetírás, mely az 1970- 1980-as évek során számos nagy művet hozott létre. A legfontosabb és legtöbb

8